Hogyan segítenél a párodnak nőként,hogy ebben változás legyen?

Egyszer beszélgettem egy férfi barátommal ilyenekről (nem is magyar, szóval gondolom ez általánosságban is igazabb a férfiakra) és ő is azt mondta, hogy a fériaknak nehéz/nehezebb érzelmekről beszélni.

Tudom, hogy ez így van, elhiszem, máshogy is vagytok programozva, de mindenkinek (nemtől függetlenül) megkéne tanulni ezekről beszélni. Pláne egy párkapcsolatban. Nagyon fontos. Hány olyan kérdés van csak itt a gyakorin, hogy pl.: kevés a szex vagy valami baj van, az egyik kérdezi a másik meg csak azt mondja, hogy semmi vagy csak hárít stb. Pedig nyilvánvaló, hogy van valami. Így meg nem tudnak egyről a kettőre jutni.

Nehéz néha megnyílni. Egyszer volt velem, hogy egy pasassal történt egy félreértés. Annyira hülyén éreztem magam, tudtam, hogy az a legjobb ha őszinte leszek és megnyílok, de akkor teljesen sebezhetőnek kell lennem. Találkoztunk és megnyíltam. Nem is a párom, nem is lett az így még nehezebb volt, de tudtam, hogy anélkül semmi nem megy. Rettegtem, de örülök, hogy megtettem.

Valamennyire ő is. Amit kérdeztem arra valaszolt és legalább nyitott volt arra, hogy beszélgessünk. Jól esett. Kevés pasi van aki nyitott a beszélgetésre és képes beszélni kellemetlen dolgokról. Nem hiszem, hogy mindent elmondott, de már mindegy.

Szóval a lényeg, hogy hosszútávon sokkal előnyösebb ha megtanulsz megnyílni, nekünk nőknek ez fontos.

2es, hát ez kva toxikus hozzáállás Ráadásul a nők pont nem is annyira csípik, ha a férfi mindenben csak a megoldandó problémát látja, a közléseik egy nem kis része nem a megoldáskeresésért vna, hanem hogy meghallgasd.

30 éves férfi vagoyk, tökre átérzem a problémát. Élem is:D

Senki nincs aki példát mutathatna, hiszen mi, Y generációsok vagyunk az elsők akiknek az elmúlt 12.000 évben meg van engedve, hogy legyenek érzéseink. Melyik apa vagy nagyapa tud erre példát mutatni? A mi generációnk nem hallotta az apjától soha, hogy szeretne. Állítólag pedig szeretnek, de ezt max abban mutatják ki, hogy dolgoznak...

Én azt mondom, érdemes pszichológushoz menni. Nekem sokat segtett önismeretben is, meg az érzéseim, gondolataim megélésében, kifejezésében is.

Valódi áttörést valószínűleg csak a fiam fog elérni, hisz neki van esélye úgy felnőni, hog ymegélheti az érzéseit. Nekem ez nem adatott meg és ugyan tudatosítani tudom, valamelyest változtatni is, de alapnak sosem lesz szerintem alap.

Én gyerekkoromtól fogva, apám halála után megszoktam, jobb ha nem mutatom ki az érzéseimet, nemhogy beszéljek róluk.

Amikor mégis megpróbáltam unszolásra (anyám, család többi része, barátok...), annak nem lett jó vége soha.

Én inkább hallgattam őket, igyekeztem segíteni, mert átéreztem.

Most már nincs családom meg barátaim, senkim.

Most vannak a nyugtatók, antidepresszáns, pszichiátria néha, alkohol, cigi ...

38f

Ne sajnáld, van egy mérnöki dipomám, van munkám, amiben jó vagyok és van egy kutyusom meg egy cicusom.

Lehetne rosszabb is, de már próbáltam megölni magam párszor, de béna voltam.

Viszont amíg az állatkáim élnek, várok, de nagyon kívánom már, hogy végre ne kelljek fel reggel.

De nem vagyok szomorú, teszem a dolgom. Mindenkinek tennie kell, amíg van miért.