Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Mire figyelnél ilyen helyzetben?
Az elmúlt időszakban mélyponton vagyok, de mindketten belekényelmesedtunk a kapcsolatba igy az is mélypontra került.
Elvoltunk egymás mellett és éltünk mint két nagyon jó barát. Ő ekkor próbálta elmondani mit érez, meg én is de érdemben egyikünk se tett semmit.
Kb 5hónapja teszek ez ellen és megpróbálom az életem helyre hozni munka-lélek fronton.
Nyilván nem egy két nap.
Elmondta mit érzett rajtam/ a kapcsolatunkon. Ezeken én megpróbálok valtoztatni.
Viszont most úgy érzem mintha most törlesztene felém az elmúlt időszakért.
Hiába akarnék én időt tölteni vele, nem igazán akar és szinte ugyanúgy élünk mint akkor. Én kedveskedek neki, segitem őt - bár ezt eddig is megtettem szó nélkül.
Tehát ilyen helyzetben te azt nézned hogy mi volt régen, vagy azt hogy elmondtam mi a baj és ő változtatni próbál.
Nem minden kapcsolatot lehet megmenteni. Ha nála elmúltak az érzelmek, és/vagy nálad is, azt nem lehet visszahozni. Eleve úgy indul, hogy barátok voltatok. Erre jött a mélypont.
Mi tart tizeket össze?
Szex, házasság, gyerek, közös hitel, közös ingatlan, vagy a közös cél, hogy ezek megvalósuljanak? Sokszor az már kevés.
"Kb 5hónapja teszek ez ellen és megpróbálom az életem helyre hozni munka-lélek fronton."
És ő mit tesz érted és a kapcsolatotokért kb. 5 hónapja?
Akinek fontosabb a kapcsolat, az tesz bele többet.
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!