Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Normális, hogy emiatt megsértődik a férjem és így reagál?
Röviden annyi az előzmény, hogy külföldön dolgozunk és viszonylag gyakran járunk haza, vidékre. Jelenleg is itthon vagyunk, igyekszünk ilyenkor baráti találkozásokat is megejteni. Tegnapra egy jó kis programot beszéltünk meg az egyik párral, tök jó volt, este jöttünk hazafele amikor is felhozták, hogy megyünk-e bulizni, mert épp van a környékünkön (ez viszonylag ritkán van, néha meghívnak egy élő zenekart tehát nem hagyományos klubos buli.
Èn mondtam, hogy nagyon fàradt vagyok, egész nap takaritottam és ugye az esti program lemerített, nincs energiám. Páromnak lett volna kedve, végig hülyéskedett a barátokkal, ám ami meglepett, hogy miután leraktuk a barátokat teljesen rideg lett felém és nem szólt hozzám. Hazaérve faggattam, hogy miért viselkedik igy, nagy nehezen bökte ki, hogy amiért nem akarok menni a ‘buliba’ mert ő úgy gondolta megyünk “úgy volt”. Persze egyáltalán nem beszéltük meg, hogy fogunk menni, a héten egy barátnőm említette, hogy lesz, tudomásul vettük és ennyi, azóta fel sem hoztuk, hogy fogunk e menni.
Ez elég rosszul esett, hisz semmi rosszat nem tettem, amiért haragudnia kellene rám, sőt többször voltunk fordított helyzetben, amikor én akartam menni és ő nem, ilyenkor én még cukin próbálom meggyőzni, hátha megjön a kedve de ha nem, az sem baj. Utána próbáltam erről beszélni, fel is ajánlottam, hogy 1-2 ora pihenés után lehet jobb lesz és mehetünk, persze itt már makacs lett és “már nem akarok” . Hiába próbáltam beszélni, ő elkenődve feküdt és nem oldódott irányomba. Nagyon idegesit, hogy igy reagál, szerintem nem normális, hogy ennyi miatt igy bánjon velem.
27n
Másnap sikerült beszélni róla. Elmondása szerint nem haragudott rám amiért úgy éreztem magam, csupán csalódott volt mert beleélte magát, hogy fogunk menni, ő szeretett volna. De egyedül nem élvezte volna…
Ezt megtudom érteni, de kértem, hogy máskor ne ilyen gyerekesen, besértödve szótlanul forduljon kifele az ágyban, hanem beszéljük meg és nem idegeskedik ezen senki. Remelem megértette.
10. Ő mosogatott és porszívózott… én pedig a többit, konyhát, fürdőt előszobát takaritottam, sikáltam, jobban igénybe vett fizikailag… utána egy előadáson voltunk, ott mentálisan is kicsit lefáradtam, ő pedig ezután ment volna táncikálni én meg nem birtam leállni az ásitással.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!