Mit gondolsz az olyan emberekről akik évekig reménytelenül szerelmesek?

Megszállott és romantikus egyszerre voltam általánosban hasonlo helyzetben több évig de rájöttem az nem szerelem volt csupán tetszet a lany arca meg voltak mellei is idővel... azert tudom hogy az nem szerelem volt mert sosem beszéltünk, nem volt közös témánk sem (mivel az osztályból mindenkivel beszéltem) nem is akartam megismerni, csak egy fajta birtoklási vágyat akartam nála örülök hogy vége lett!

Most van egy lany aki nagyon tetszik ő nála teljesen más a helyzet! Ő inspirál engem elkezdtem edzeni, tanulni, zenét tanulni csak hogy jobb legyek és meg is akarom őt ismerni segiteni neki ahogy csak tudok

Az elso ugy mond szerelem olyan volt mint egy hurok minden egyes nap csak szorosabb lett de a mostani olyan mint ha szárnyakat kaptam volna és már csak repülnöm kell vele megtanulni

Én is hajlamos vagyok ilyesmire.

Nagy átlagban elmondható, hogy a mi fajtánk nehezen teszi túl magát a csalódásokon és nem csak szerelem terén.

A másik, ami talán ugyanilyen fontos tényező: introvertáltak vagyunk, nem járunk társaságba vagy ugyanabban a szűk körben mozgunk. Emiatt aztán nehezen botlunk bele olyan személybe, aki kiverné a fejünkből az illetőt.

Persze aki lelkileg rendben van, az valószínű csak úgy le tud zárni egy reménytelen szerelmet és nem kell hozzá megtalálnia az újabb illúziót.

Én is voltam reménytelenül szerelmes még fiatalabb koromban, de szerencsére kinőttem ebből a korszakomból.

Szerintem a jópáran, akik évekig "reménytelenül szerelmesek", egyszerűen csak biztonságot találnak a "viszonzatlan hősszerelmes" szerepében. Valójában félnek a kapcsolatoktól, elköteleződéstől, stb. ezért belemanőverezik magukat a reménytelen szerelmes kényelmes szerepébe. Mert egyszerűbb egy ideálért rajongani, mint együtt élni és járni egy hús-vér emberrel. Egy ideál sosem szellent, nincs rossz napja, nincs eltérő véleménye, nem kell vele vitázni; nem jön azzal, hogy "hagyjál, most fáj a fejem". Nem kell megismerni a testét, összecsiszolódni vele szexuálisan, bevállalva esetleg némi bénázást, nem kell szembesülni az igényeivel, nem kell folyamatosan izgatónak maradni a számára. Elég odaképzelni maszturbálás közben, és az ideál a képzeletben készségesen teszi, amit a reménytelen hősszerelmes szeretne.

Az ideálnak nincs anyja, aki nem kedvel, nincs exe, aki bekavarna.

Olyan kényelmes ez az egész. A reménytelen hősszerelmest nem is b.....sztatják, hogy "miért nem csajozol/pasizol már be?", mert legtöbbször az ismerősök, haverok is tudják, hogy ott a "reménytelen szerelem", tapintatosan hagyják hát a hősszerelmest, még együttérzés-morzsákat is hullajtanak a számára. Sokkal könnyebb ez, mint felvállalni egy valódi kapcsolatot, annak minden buktatójával, veszélyével és kihívásával együtt.