Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Mit csináljak ha unalmas a párkapcsolatom?
2 éve vagyunk együtt a barátommal, hétvégente találkozunk 1-2 napot, és ennyi. De még ezt a 2 napot is unom vele.
Ha nagy ritkán megyünk is valahova, azt is unom vele. Nem érdekli se mozizás, se semmi. Ha itthon vagyunk is, akkor is csak szexelünk, de közösen se nézne meg velem egy filmet, semmi, sokszor csak alszik szex után.
Próbáltam vele erről beszélni, de nem változtat, folyton csak a horgászat érdekli, de az meg engem nem érdekel. Persze nem is lenne gond azzal, hogy neki is külön van hobbija, de velem a szexen kivűl semmit sem akar csinálni.





Váltani.
Nem neked valo ez a ferfi.





Lehet nem való neked párkapcsolat, erre még nem gondoltál?
Én is rájötttem a 30-as éveim elejére hogy nem való nekem barátnő.





Mi is majdnem 2 éve vagyunk együtt, nemrég költöztünk össze. Azért nyitottam ezt meg, mert most az együttélés miatt igyekszünk plusz izgalmat tenni a kapcsolatba, nehogy ellaposodjon.
De itt nagyon más a helyzet. Ha alig látod, és még az is unalmas, lehet nem kellene együtt lennetek. Heti egy találkozás nagyon kevés, főleg ilyen hosszan.
Ha nem segít az, hogy beszéltsz vele, akkor igazából te már mindent megtettél, ideje búcsúzni. Sajnálom.





Ha már át volt ez beszélve és inkább a halakkal foglalkozik akkor keress mást.
Csak ne úgy, hogy őt addig megtartod amig nem jön az új. Velem csinálta ezt csaj nem esett jól ezt senki nem érdemli.
Én meg nem találok olyan csajt akivel lehetne moziba járni xD.
Barátod is megtudja majd milyen az egyedül lét.
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!