Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Ismerkedem egy bájos lánnyal, remekül elvagyunk, de az exe elég problémás, állandóan bekavar (érzelmi zsarolósnak tűnik, mindig elrontja a lány kedvét, ami kihat a kapcsolatunkra, összeveszünk). Ti mit tennétek a helyemben?
Már hónapok óta tart ez, igazából hagynám az egészet, mert kezdek kikészülni, de kevés emberrel jövök ki (ahogy a lány is), és nagyon jól elvagyunk kettesben, talán ezért is ragaszkodom a kapcsolatunkhoz.
Az egyetlen probléma az exével van, aki szerencsére messzebb lakik, de így is állandó bajt okoz, rombolja a lány önbizalmát, ami kihat a kapcsolatunkra.
Pl. Hónapokkal ezelőtt mondta, hogy minden nap beszélnek, aztán mostanában, hogy már nem. Mégis valamelyik nap egy szórakozóhelyen voltunk, aztán 23 órakor ránéz a telefonjára, majd kicsit rossz kedve lesz, nem mondja meg mi a baj, aztán azzal jön, hogy már menne, mert fáradt, otthon szeretne lenni, stb. és persze összeveszünk, mert nem mond semmit, nem tudom mi van a háttérben.
Majd pár nap múlva találkozunk, minden rendben, jól elvagyunk, erre a másnapot lemondja, mert megint rossz kedve lett, és nem akar kimozdulni.
Sok kisebb hasonló eset volt, és most valami komolyabb lehet, mert napok óta lemondja a találkozókat, és otthon szomorkodik egyedül.
Az exe amúgy elég problémásnak tűnik, volt verekedése régebben, engem is meg akart verni pár hónapja, mással is verekedett nemrég.. de ha leszólom, akkor mindig őt védi, mert nem ismerem, nem tudom milyen. A srác ilyen érzelmi zsarolósnak tűnik, nem annyira látom át a helyzetet, de szerintem érzelmileg bántalmazó kapcsolat volt (pszichológushoz is járt a lány, gondolom ezért kezdte el).
Most van egy kisebb probléma, egyrészt a lány most valamiért rosszkedvű... másrészt talán csak véletlen, de kamu profillal írt nekem valaki facebookon (szórakozott egy hirdetésemen, majd írta, hogy vigyázzak), aztán e-mailben szintén kaptam egy fenyegető üzenetet.
Ti mit tennétek a helyemben? - Ha elmondom a lánynak, vagy nem hisz nekem, vagy rossz kedve lesz, vagy azt hiszi megint leszólom az exét, és újra összeveszünk. (Amúgy az üzenet kamu névről jött, tehát nem tudom bizonyítani, hogy ki küldte.)
Én se tudtam elköteleződni, mikor zsaroltak. Mégis hogy? Ismerkedtem, majd közölte az elmebeteg pasim, hogy majd küld neki rólam meztelen képeket, ha holnap nem találkozom vele.
9-es voltam.
14-fel kell jelenteni az ilyet. Meztelen képekkel zsarolni bűncselekmény.
Kérdező, a lány miért nem mondja el, hogy mi dolga meg az exevel? Ha valóban ilyen zsarolás, fenyegetőzés lenne, akkor keretnek tőled segítséget, vagy tanácsot. De ez a titkolózás nem oké.
14-re:
Ha akkor tőlem tanácsot kértél volna, a következőt mondtam volna:
Mondd el a mostani (randi)partnerednek az egészet. Különösen azt, hogy a képek többsége (vagy mindegyike?) titokban, a te beleegyezésed nélkül készült. Mondd el, hogy őt szereted, nem akarod elveszíteni, de készüljön föl arra, hogy esetleg ilyen képeket kap egy ismeretlentől, ki tudja milyen kísérőszöveggel.
Mit tennék én, ha a randipartnered helyében ezt a vallomást hallottam volna?
Nagyot nevettem volna, alaposan végigsmároltalak volna és azt mondtam volna, hogy jó alakú csaj vagy, úgyhogy semmi szégyellnivalód nincs a meztelen vagy fehérneműs képeiden. Ha akarod, együtt röhögünk majd az exed szánalmas próbálkozásán, ahogy kijátszotta az aduját ..... és többé semmi sincs a tarsolyában. De ha te jogi útra terelnéd az ügyet, szívesen melléd állok lelkileg. Elkísérlek a rendőrségre feljelentést tenni, vagy együtt megnézzük a jogszabályokat, ügyvédet keresünk stb. Szóval biztosítanálak róla, hogy engem rólad nem lehet lebeszélni ilyen módszerekkel, de egyébként is lazán kell az ilyet felfogni, aztán máris nincs hatalma a másiknak feletted.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!