Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Mit gondolnátok a helyemben?
Én fújjom fel vagy igazam van? Az exemmel újra elkezdtünk beszélni. A minap azt írta, hogy szeret, újra kezdhetnénk, és tényleg komolyan gondolja. Persze volt bennem a kétely, de még szeretem, és hittem neki. Szóval napokig jó volt minden. Majd elutazott pár napra egy fontos ügy miatt. Egy lánnyal utazott, aki szintén részt vett az eseményen, és régi ismerőse... Elutazott, hirtelen nem keresett, nem írt, én persze kiakadtam, és megmondtam neki. Ő azt mondta, hogy a lány csak egy jó ismerőse, és többen vannak. Utána néztem a csajnak, sose hallottam róla míg együtt voltunk, bár közös képeik vannak régebbről, szintén egy hasonló esemény miatt. Láttam, hogy a csajt szivezte is a napokban, illetve az új közös képeken is egymás mellett voltak. Majd messengeren korlátozott üzemmódba rakott, hogy ne is tudjak írni. Illetve még azt is írtad, hogy nem vagyunk együtt, és semmi közünk egymáshoz.
Most akkor mi folyik itt? Egyik nap fontos vagyok, szeret, másik nap elutazik másokkal, ott van azzal a lánnyal, és rögtön nem létezem, és hirtelen azzal jön, hogy "nincs semmi közünk egymáshoz"
Mi folyik? Szakítottatok a pasiddal, majd megint esélyt adtál neki pár szép szó miatt.
Tanuld meg, hogy pár szó nem jelenti, hogy az a valóság is. Tanulj a hibáidból.
Normális férfi, aki szeret, nem fog "korlátozott" üzemmódba tenni (legyen az bármi). Neked ez nem esik le?? Fogd már a jeleket, ne álmodozz, ne fantáziáld, hogy szeretnek.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!