Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Hetek óta nem jutok döntésre (szakítás vagy összeköltözés, ez utóbbi esetben én adnék fel mindent, munkát, lakhelyet), pedig már kellene, nagyon kivagyok, mit tegyek?
Sajnos ez sem használ, hogy hallgassak a belső megérzésre vagy a szívemre hogy mit tegyek, egyszerűen fogalmam nincs. Szeretem a páromat,kicsit több, mint 2 éve vagyunk együtt, hétvégéken tudunk csak találkozni szeret ő is, jól megvagyunk, néha viszont úgy érzem kevés a közös érdeklődés, mélyebb témákról beszelgetéshez nincs mindig meg a hullámhossz stb.
Ráadásul megismertem valakit, akivel viszont az elejétől nagyon nagy az összhang, már amennyire ennyiből leszűrhető. (nem, nem feküdtem le vele és egyéb dolgok)
Ez előtt is bizonytalan voltam már, hogy mit tegyek így meg végképp..
Hogyan lehet ilyenkor eldönteni mi a jó? :(
Konkrétan ugy érzem bármit döntök, azt megbánom.
Pedig lassan már jó lenne ha ertelmes irányba haladna az életem, csalad, esetleg gyerek később majd. Nem akarok az időből kifutni sem. (28/n)
(nézegettem korábbi kérdéseket, láttam hasonlóakat is mint az én helyzetem, de nekem ez az első ebben a témában)
Szerintem inkább vállalj gyerket később, minthogy egy nem megfelelő partnernek szülj, aztán szingliként neveld a gyereket.
Ha révbe értél, akkor nem lesz ebből dilemma, érezni fogod.
A másik srác előtt szerintem is hagyj szünetet.
https://www.gyakorikerdesek.hu/felnott-parkapcsolatok__szaki..
Ezt nézzétek! Az előző sztorit kicsit kiegészítette a szentem:")
Szerintem szakíts. Elég nagy önzőség, hogy neked kéne mindent feladnod? Miért?
Én randizgattam egy férfival, aki vidéken lakott, én pesti vagyok születésem óta. Ő kijelentette már az elején, hogy gyűlöli Pestet, és nincs az a nagy szerelem, amiért odaköltözne. Tehát ha úgy alakul, nekem kellett volna. Most az egy dolog, hogy család és barátok elhagyása, azt valakinek vagy mindkettőnek muszáj. De pl munkalehetőség, neki pont van egy jó munkája, de pl sima irodai adminisztrációt nem végezhetsz vidéken, ha nincs szakirányú diplomád, nekem meg nincs, úgyhogy én ott munkanélküli vagy kasszás lehettem volna, míg ő talál percek alatt jól fizető munkát Pesten. Ráadásul Pesten van minden, az ő városában meg kevés dolog. Láttam utána, hogy összejött egy nővel, aki szintén pesti volt, és a nő költözött oda egy év után. De ő vállalkozó. Úgy talán könnyebb.
Ha nálatok is ilyen értelmetlen indok miatt kéne neked mindent feladnod, szakíts. Hidd el, mérföldekkel jobb egy helyivel együtt lenni, te is épp most ismerkedtél meg valakivel. Én is olyan 3 hónappal a "szakítás" után ismertem meg a páromat és nagyon is jó volt, hogy konkrétan csak egy utcával költöztem arrébb az albimtól, amikor fél év után összeköltöztünk :D És vele tudtam kb mindennap talizni, a másikkal meg csak hétvége lehetett volna jó.
Szerintem szakíts. Sok ismerősöm volt, aki párkapcsolatért lakhelyet (ezáltal munkát és barátságokat) feladott, és utólag mindig megbánták.
Ráadásul van egy másik pasid, na most vele jól elvagy :) Ha tényleg megvan az öszhang, főleg, hogy nem is szexeltetek, az ritka jó dolog, szerintem ebből látszik, hogy nem egy önző pasiról van szó, aki csak a szexre hajt, hanem személy szerint tetszel neki.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!