Összeköltözés után kiderült,hogy nem bírjuk egymást elviselni, és ennek így nincsen jövője. Anyós szerint próbáljuk megbeszélni. Viszont nem akarok nevelőnő/óvó néni lenni, arra ott van az anyja. Szakítsak?

Gondolom tipikus anyuci kisfiújáról van szó, aki otthon nem csinál semmit.

Igen, szakíts.

Ne hagyd hogy egy ilyen életképtelen rongy húzza az idődet.

Ha egyáltalán felmerül benned, hogy szakíts, akkor jobb is ha szakítasz. Ha szerelmes lennél, ez fel se merülne.

Nem tudom hány évesek vagytok, de egy párkapcsolat, főleg az együttélés az összecsiszolódással kezdődik. Ezt senkivel se tudod majd megspórolni. Nem pottyan le az égből egy olyan társ, aki azonnal mindenben tökéletesen passzol hozzánk. Az évek során válunk olyanná, hogy összepasszoljunk. Már ha megvan erre a szándék, amit a szerelem motivál. Ha nincs, akkor nem kell erőltetni.

Gondolom nem 5-10 év alatt bukott ez ki, hanem viszonylag gyorsan, mondjuk pár hónap alatt, és a párod elég súlyos eset lehet, ha már most nevelőnőnek vagy óvó néninek érzed magad mellette.

Ami ilyen rövid idő után még csak fárasztó vagy idegesítő, az évek múltán elviselhetetlen lesz, mert nem hozzászoksz, hanem besokallsz, és meg akarod majd fojtani egy kanál vízben.

Akikben nincs meg a késztetés, hogy kirepülve önellátóak legyenek és a saját lábukra álljanak, azok közül is sokan tudnak önállósodni valamennyit. De inkább csak maximum plusz 10-20 százalékot a kiinduló állapothoz képest, azon túl már inkább a párjukat igazítják az önállósági szintjükhöz, mint fordítva. Például aki elé mindig kiszedve, melegen tették az ételt, az lehet, hogy eljut odáig, hogy előveszi magának a hűtőből a kaját, szed belőle és megmelegíti, de az előkészített alapanyagokból nem fogja saját maga összedobni az ételt, és annyira fogja zavarni a másikban, hogy ezt nem csinálja meg neki, hogy inkább keres másik párt, aki megfelel az igényeinek, de a tűzhelyhez ő nem nyúl.

Szóval inkább szakíts, kutyából nem lesz szalonna.