Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Hogy tudnám meggyőzni a barátnőmet, hogy nem feküdtem le egy számára is ismerős lánnyal?

Figyelt kérdés

Egyszerűen nem tudom meggyőzni róla, hogy nincs semmi közöm ahhoz a lányhoz, akivel - így utólag - már bánom kicsit, hogy együtt is dolgozom.


Egyik nap barátnőm eljött elém (??) a munkahelyemre mikor végeztem, és pont ezzel a lánnyal jöttünk ki (beszélgettünk), amit ő is látott, és már elkezdett kombinálni, hogy épp most van alakulóban egy "másik kapcsolat". Mondom neki mi van?!


A lány egyébként tényleg nagyon nyomulós, és ő akar is valamit, de én meg nem, és ezt már nem magyarázom ki a barátnőmnek. Nagyon ragaszkodó, de makacs is, és ő azt hiszi, hogy már együtt is vagyunk (mármint a másik lánnyal).


A másik lány amúgy már "próbálkozott" is, tehát az érintések az Ő oldaláról állandóak, mindennaposak, flörtöl stb. barátnőm meg kérdezősködik, hogy akkor most le is feküdtem e vele, mondom neki, hogy nem normális, erre berágott rám. Sőt, azt is mondtam neki, hogy a másik lánynak már azt is hazudtam, hogy terhes a barátnőm, és esélye nincs most már annak, hogy mi valaha is együtt leszünk. Így is próbálkozik még, de barátnőm nem hiszi el, most mit kéne tegyek? Egyáltalán tennem kell nekem valamit?



2023. aug. 12. 20:46
1 2
 11/18 A kérdező kommentje:
Azt nem lehet, de amúgy hova valósi vagy?
2023. aug. 12. 21:47
 12/18 anonim ***** válasza:
83%

Nem kell, hogy tetsszen a másik csaj, de az ahogy beszélsz róla "dugnivaló p*csa" az marhára gáz és alpári.


Légy férfi és egyértelműen állítsd le a csajt. Mondd meg neki és ne beszélgess vele csak úgy, ne kedveskedj stb mert azt meg joggal érti félre.


Ezt nem értik a férfiak. Ha te adod alá a lovat, mert látja hogy tetszik a szitu akkor persze, hogy azt fogja hinni hogy van esélye.

2023. aug. 12. 22:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/18 anonim ***** válasza:
87%
És ezek csodálkoznak, hogy a barátnőjük féltékeny. Én csak a párodat sajnálom.
2023. aug. 12. 22:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/18 anonim ***** válasza:
92%

Akirol azt gondolod, hogy kedves ugy, hogy nyomul es azt , hogy dugnivalo pontosan vele fogod megcsalni a baratnodet azzal az urugyel, hogy o tette tonkre a kapcsolatot a feltekenyseggel. Szandekosan "vigaszt" lelsz majd a masik lanynal.

Tetszik, szivesen megdugnad, csak jatszod azt, hogy neked picha nem kell, mikozben talonban tartod "rosszabb idokre" cimszoval.

Azt nem ertem, hogy akkor minek van baratnod, de tenyleg.

Nem szereted, nem becsulod egyaltalan. Hozzad a pichak valoak nem a normalis lanyok, ismerd el, hogy egy senkihazi vagy, alkalmatlan komoly parkapcsolatra es ne is legyen benne reszed, neked szexkapcsolatok valoak, eretlen, onzo, tiszteletlen pocs vagy. Szakits!


Szivesen (:

2023. aug. 12. 22:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/18 anonim ***** válasza:
29%
Hozzám küldheted a másik lányt, legalább lesz aki vele is foglalkozik.
2023. aug. 13. 01:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/18 anonim ***** válasza:
74%
Azert alljon mar meg a menet. Csodalkozol, hogy feltekeny a baratnod? Miert kerulsz olyan helyzetekbe, ahol a masik lany nyomul meg fogdos? Es meg o van hulyenek beallitva, hogy ok nelkul haragszik? Kapjal mar a fejedhez. Mit szolnal ahhoz, ha a te baratnod tenne a fejet masik hapsinak, akitol amugy nem akar semmit, de szerinte megerne par ajtocsapkodast? Te lennel a legjobban felhaborodva. Terjel mar eszhez.
2023. aug. 13. 11:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/18 anonim ***** válasza:
Dávid?
2023. aug. 13. 11:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/18 anonim ***** válasza:
Ha tényleg szereted a barátnődet, akkor mutasd is ki. Mert így úgy látszik, hogy örülsz neki, hogy van egy szép és kedves barátnőd, ingyen szex, de amúgy nem szereted eléggé. Állítsd le a másik csajt és kicsit kalibráld át az agyad... mi a fontosabb neked, az egód? a másik nőn való gondolatbeli élvezkedés? vagy a barátnőd?... ha fontos neked a barátnőd, akkor embereld már meg magad. Ha meg nem, akkor szakíts, hogy találhasson magának valakit, aki jobban megbecsüli és jobban szereti.
2023. aug. 13. 15:37
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

További kérdések:





Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!