Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Párkapcsolati problémák » Mit lehet arra reagálni, ha a...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Mit lehet arra reagálni, ha a barátnőm azzal vádol meg, hogy csak szexre kell nekem?

Figyelt kérdés
Természetesen ez nem igaz, csak nem értem az ilyen hozáállását, és persze ezt meg is jegyeztem. Már régóta ismerem még munkahelyről, akkor is kavartunk, de nem volt komoly, viszont azért volt néhány alkalommal szex, de eltávolodtunk amikor eljöttünk a cégtől, neki meg lett pasija. Cirka 1,5 év után jöttünk össze, és már az elején is váratott vagy másfél hónapot,mert hogy új fogamzásgátlót szed, ekkor is mondtam neki, hogy ettől még másként lehetne védekezni, de nem. A múlt vasárnap aludt nálam, és hétfőn hazament, de csütörtökön írta, hogy egyedül van otthon, gondoltam akkor odamegyek, de semmi. Na ezután jegyeztem meg, hogy örülnék ha kicsit gyakrabban lenne szex is, nem csak találkozók, ekkor kaptam meg a letolást. De tegnap is egyedül volt otthon, és ismét nem volt szex. 27 éves csajról beszélek, akit nem ilyen szende szűzikeként ismertem meg
2023. júl. 28. 08:56
1 2 3
 21/22 A kérdező kommentje:
#20 Volt egy vetélése az előző kapcsolatban, de az nem tervezett baba volt tudtommal. Fogamzásgátló mellett lett terhes, csak nem volt szívhangja a babának így el kellett vetetni talán 3 hónaposan. Szóval szedett akkor is, csak most váltott másikra. A váltást meg egyrészt az is indokolta, hogy az nem volt hatásos, meg engem se akart ezzel átverni mint az exem.
2023. júl. 28. 11:01
 22/22 anonim ***** válasza:

Huhh, így már elég összetett. Először is ott a fogamzásgátló, ami a legdurvább libidógyilkos. Mondanám, hogy köztudottan, de sajnos nagyon sokan nem tudják. Senkinek sem tesz jót, az orvosok mégis úgy írják fel minden tünetre, mint a cukorkát, ahelyett hogy rendesen kiderítenék az alap okokat. Egy egészséges nőnek pedig aztán végképp kár ezzel szétrombolnia a szervezetét.

Egy új fogamzásgátló, főleg ha erősebb hormontartalma van, abszolút kinyírhatja benne a vágyat. Nem is beszélve a nem kívánt terhesség és az életképtelen magzat traumájáról. Hidd el, az a műtét sem egy leányálom, sem a felépülés.

A másik oldalról meg tényleg furcsa, hogy jöttetek össze. Egyrészt a korábbi nem komoly szexelés miatt félhet tőle, hogy most se veszed komolyan. Másrészt az abortuszon túl ki tudja, milyen traumákat hozott még az előző kapcsolatából.


Alapvetően az teljesen jó, hogy programokat csináltok, mondtad, hogy védekezzetek pluszban. De itt külső okok (fogamzásgátló) és a lány saját korábbi traumái is benne vannak.

Én először is elhagynám a tablettát és más módszer után néznék, pl óvszer. Másodszor pedig amit előttem is írtak: mondd el neki, miért szereted őt, mit értékelsz benne. Ha korábban összekavartatok, ami nem volt komoly, csak szex, jogos az aggodalma, hogy azon túl nem értékeled őt, csak annyit látsz benne, hiszen korábban így volt. Beszéljétek át a múltat, korábbi kapcsolatokat.

2023. júl. 28. 13:45
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!