Mennyire voltak kétségeid hogy tényleg gyereket akarsz?

"Mitől változott a véleményed?"

egy pár, aki életrevaló, nevelésileg hasonló nézeteket vall, valamint sok olyan örömre fel tudta hívni a figyelmemet, amire magamtól nem biztos, hogy ráébredtem volna.

Sokáig nem akartam. Aztán megismertem a páromat, és szinte egyből elkezdtem arról ábrándozni, hogy milyen lenne a közös gyerekünk. Senki más mellett nem éreztem ilyet.

Lett is, igaz évekkel később, hiszen előbb megteremtettük a hátteret. De mindketten az elejétől vágytunk rá.

Az elsőnél afelől nem, hogy akarok, csak abban nem voltam biztos hogy valóban attól a pasitól. Előtte is szinte bárkitől megtartottam volna.

A másodiknál a pasiban 100% voltam, a gyerekben már nem annyira, mivel az első gyakran kikezdi a türelmemet...

Azt nem értem kinek mi a franc köze van ahhoz, hogy a másik hogy éli az életét? Ha ő bulizni, dögleni meg filmezni akar, akkor azt akar, na és? Ha fűvel-fával dug az is az ő magánügye, bár nem igazán, hogy pusztán azért, mert valaki nem akar gyereket miért jelentené automatikusan azt, hogy fűvel-fával dug… Sokan házasságban sem akarnak gyereket, de biztos ők is fűvel-fával dugnak.

Mi pl elértük a férjemmel azt az anyagi szintet, amire lehetne gyereket vállalni, de nem fogunk, mert nem akarunk, ennyire egyszerű. Szeretjük a szabad, kötetlen és nyugodt életünket, épp eleget tanultunk és dolgoztunk azért, hogy ott tartsunk, ahol, nem fogjuk ezt feladni alaphangon 18-20 évre (és meg tovább) egy gyerek miatt, akire egyetlen porcikánk sem vágyik.

Jó lenne végre tiszteletben tartani felnőtt emberek magánéleti döntéseit, anélkül hogy pofátlanul nekiesnénk és kiselőadást tartanánk arról mennyire nem helyes, hogy nem úgy élnek, ahogy azt mi jónak gondoljuk.