Mit lehet ilyen helyzetben tenni?

Kedves Olvasók!

Igyekszem párfüggőségből kigyógyulni. A folyamat ott tart, h nem teljesen vagyok vele tisztában, mi az, ami oké, mi az, ami nem oké egy egészséges párkapcsolatban. Tehát 37 éves vagyok és valamikor 35 után kezdtem el úgy érezni, h nem az én hibám, h házasságon kívül megfogantam, ezzel boldogtalan házasságba kényszerítve a szüleim... korábban is tudtam, de a belém "nevelt" bűntudat az csak nem rég múlt el. (Ezt csak úgy azoknak, akik jártasabbak a gyerek kori traumából fakadó társfüggőség/depresszió témában.)

Tehát jó szorongó-aggodalmaskodó kötődési formának megfelelően általában bizonytalan elkerülő (dráma hercegek) voltak eddig vonzóak, de most sikerült belezúgnom egy elutasító elkerülőbe; mivel nem akartam vele lefeküdni, ezért járásnak hívjuk...

Az a fura helyzet van, h 4 nap eltéréssel van születésnapunk; neki már vannak gyerekei, így ők is jelen voltak a nem partyn... Nem lehetett neki énekelni sem; egész nap dolgozott, épp csak együtt ettünk, akkor is olyan savanyú képe volt, mintha temetésen lenne v nem tudom, nem mindig; de többszür kimondottan nem volt boldog. Amikor a gyerekek az anyjuknál vannak, akkor folyton hiányolja őket, havi egy hétvégét töltenek együtt... de külső szemlélődőként, ha nem lettek volna ott a gyerekek, az se tűnt volna fel neki, mert annyira nem törődött velük. Egész hétvégén én voltam a babysitter. Ami valóban volt a 20-as éveim elején pénzforrás, heti 40 órában. Meg szimpatikusak voltak a gyerekek, de az apjuk miatt voltam ott.

Na mármost ez valószínűleg tetszett neki, mert egy héttel korábban még nem akart eljönni a bulimra, ami hétfőn volt; de szombat este és vasárnap délelőtt már elkezdett ezen agyalni, h ha nem csak szex kapcsolat, akkor el kéne jönnie, de más programja van. Mondtam, h nem kell; de ha akar, akkor elfér és nagyon örülnék neki... a születésnapom, ami kedden volt, teljesen egyedül töltöttem, részben saját választás; de nem mondtam neki, h senkit sem akarok látni, pláne, h őt nem...

A szokottnál többet írt kedden; de nem kérdezte, milyen volt a partym, nem hívott fel, csak chaten kívánt sok szeretet teljeset (bajor csávó Alles Gute helyett Alles Liebe-t írt). És hát elalváskor; mert munka miatt nekem 16-18:00-kor takarodó van, neki meg csak 22-23 körül; írtam neki, h mivel a hétfőt végül úgy mondta le, h tulajdonképpen hamarabb végzett a terveivel, de teljesen KO csak ölelgetni jönne át, de a vendégek miatt azt most nem igazán lehet... szóval kértem, h nyugodtan ébresszen fel; szeretném, ha megölelgetne fél órát esetleg egy órát...

Azt írta, h (8 km-re lakunk egymástól, motorozás a hobbija, amit nem éri meg elindítani ilyen rövid távon, mert tovább tart felöltözni, mint ide érni; több kocsija is van; nem a nyersanyag árakkal volt baja, h ugyan már, nem kis gyerek vagyok és rémálmok ellen kell apuci, ráadásul az üzemanyagárak...) ki kell takarítania a fürdőszobáját, és elhalaszthatná, de akkor zavarná, ahogy kinéz... vasárnap egy átkozott pók volt a fürdőszobában s az egész lakás teli van pókhálóval; az fürdőszobai pók is elbújt nem sokkal később, és gondolhatjátok, h ezzel csak az a bajom, h kettőnk közül én vagyok arachnofóbiás, nem azért volt sürgős kedd este takarítani, mert hova a bánatba bújt a szörnyike... Pláne mert már szombaton lelépett...

Nem felajánlott volna egy bármivel kárpótol dolgot, h sejti, h bár ő utál ünnepelt lenni, látszólag én nem... Elütötte egy poénnal, h több napot tudunk úgy ünnepelni, h senkinek sincs születésnapja, születésnapból csak évi egy van, fölösleges vele foglalkozni...

Azóta se kért bocsánatot, nem hajlandó belemenni egy olyan hétvégi tervbe, h délután átjön hozzám, mert jó társfüggőként a főnökömmel pláne nem fogok határokat húzni a végén még hajléktalan leszek és ha jobb helyre kerülnék, az meg csak még több önszabotázzsal járna... Szóval a lényeg, h minden nap 14-től ráérek. Sokszor végigdolgozom a hetet, v csak egy szabadnapom van, de van, h mint múlt hétvégén is, szombat és vasárnap is szabad. De ezt mindig csak péntek délelőtt 10-12 közt tudatják velem. Néha ha egy hónappal előre könyörgök egy szombatért, akkor is, és mondjuk azt, h nem kapom meg. Megvannak az óráim, ha nem lennék társfüggő, nem mennék be, aztán rúgjanak ki, ha nekik meg az nem tetszik...

Ha tényleg nem csak szexkapcsolat vagyok, barátokkal rengetegszer találkoztam emiatt így, mert ha ráérek délelőtt és nem terveztek semmit, akkor péntek megírom nekik, ha pedig terveztek, akkor is ráérek és még előtte ki is tudom élvezni a semmittevés gyönyöreit...

De a hülye kötődési formámnak megfelelően; úgy érzem a világ dől össze, ha én szakítok... plusz elég rám mosolyognia és néha úgy érzem, h nekem vannak túl nagy igényeim, senki sem tudja őket kielégíteni; ha csak akkor hajlandó találkozni, ha nála alszom, akkor az is csoda, h egyáltalán szóba áll velem, mit ugrálok...

Sokkal figyelmesebb és tisztelettudóbb mint a magyar exeim. Nagyon jó a humora és mivel hülye vagyok, nagyon szeretném, ha működne és csak valami halvány tudás van arról a fejemben, h úgy se fog soha működni...

Úgy érzem, ha most azt mondanám, h bocs, de ahogy a születésnapommal kapcsolatban viselkedtél; az nálam nem fér bele; csak megrántaná a vállát és én automatikusan visszaállnék a minden le van ejtve magasról, amit én akarok, csak változzak olyanná, ami neki tetszik állapotomra... Ami rosszabb annál, ami most van. Most azért valamilyen szinten, ha barátokkal van programom, nem mondom le miatta, hanem büszkén nemet mondok, h hátha hiányzom neki. Ilyen általában havi egyszer van és még sosem adta jelét, h hiányzom neki... Most hétvégén tűnt olyannak, h talán a beteg kis traumás lelkének sokat jelent, h a gyerekeivel ott voltunk a születésnapján, akkor is, ha igazából nem töltöttünk együtt időt, csak alkalmanként egy légtérben voltunk, azaz elég sokat voltunk egy légtérbe, a gyerekekkel együtt vártuk, mikor unja meg a melót...

Amíg nem mondok semmit, sok fájdalmat okoz, de kapok öleléseket és puszikat is, nagyon szereti az eszkimó puszit is. Merevedési zavarai vannak, ami szexuális zaklatások miatt szintén nagyon pozitív pont nálam... (Papírom van róla, h hülye vagyok és valamikor lesz megint terapeutám, egyelőre augusztusra kaptam időpontot, és csak remélem, h vállalni fog, nem nyelvtudással lesznek bajai, mint az előzőnek: „gyerekkori traumája van, anyanyelvű kognitív terápia szükséges” -.- meg se próbált 2 mondatot angolul váltani, h hátha azt jobban értené, ha már a németem annyira követhetlen.) Szóval a szexkapcsolat talán túlzás, ölelgetős kapcsolat, de érzelmekről meg gondolatokról csak akkor esik szó, ha megosztom a sajátjaim... És ez fáj.

Hogyan vegyem rá magam, h szakítsak, v ha lehetséges lenne ebből a szex/ölelgetős kapcsolatból valami normálisat alakítani, h kéne vele megbeszélnem, h leírhatatlanul megbántott kedden. És a mai nap a hétvégi terveivel csak olajat öntött a tűzre... Nem kimondottan azzal bántott meg, h nem akart 16 km-t vezetni; mert ha tényleg KO lettem volna, én is haragudtam volna magamra, h beszélgetni is szerettem volna vele... De takarítás miatt nem találkozni. Egy tiszta szoba takarítása miatt és semmi, de ha csütörtökig várhat, v szombatig kitalálom, mivel akarlak meglepni (mert márciusban beszéltük meg, h szinte ugyanaz nap születtünk és amikor a partymra hívtam, akkor nem tudom, mi járt a fejében, de állítólag csak szombaton esett le neki, h kedden a saját születésnapom miatt vagyok szabadnapos. Hinni akarok neki. Mert az azt jelentené, h szombaton annyira jól érezte magát, h tényleg viszonozni akarta...)

Ja szóval péntek jönne a fia, vele már többször találkoztam, cuki 8 éves. De már nem vagyok babysitter és hétvége óta akármilyen jól érezném is magam a sráccal, csak az csengene a fülemben, h a párjelöltem miatt jöttem, ehelyett babysittelek... A nagyobb gyerekei nem jönnek, a hétvégét látva azt se értem, miért járnak még hébe hóba; pont úgy, ahogy nem értem, miért nem tudok egyszerűen leülni vele és teljesen őszintén azt mondani, h nincs közös jövőnk... miért Tőletek várok valami csodaszert, amivel menthető lenne az egész... Tuti, h a gyerekek is valahogy arra várnak, h apunak egyszer elfogy a munkája és végre velünk törődik majd... De munkamániások mindig találnak valamit, csak nehogy szembe kelljen nézniük a bajaikkal...

És ugye a partymon 5 vendég volt, lett volna még 3; akikben reménykedtem, de sejtettem, h azért nem olvasnak, mert külföldön vannak... mindegyikről beszéltem a partneremnek, megmondtam, h melyik vendéglő, mit fogok rendelni... ő meg ma (szerda) csak annyit írt, h a gyerek nem marad szombaton, mert ő a barátaival is időt akar tölteni, de ha van kedvem, szívesen velük tarthatok. (Ezt se tudom, h fordítsam, tett bele egy gerne-t; szóval örülne neki talán v ilyesmi.)

Na mármost a korábbi pasijaimnak sokszor csak trófea voltam, h végre nem szüzek. Ennek az embernek már van pár gyereke, akik eléggé hasonlítanak rá, h ha trófea lennék is, inkább csak úgy, h még mindig el tud csábítani nőket... nem tudom, h hány barátról van szó, h hányan és milyen szinten beszélnek németül, mert nekem bajorul még csak a számok felismerése (se mindig) megy... és a szülinapi bulim vége is rossz volt, mert már csak 3 vendég maradt, akik törik a németet és egyszer csak átváltottak bajorra, ők észre se vették én meg olyan fáradt voltam, h legszívesebben hazaküldtem volna őket. Egyiknek rendszeresen szoktam mondani, h bm nem beszélek ám bajorul, ma is úgy elcsodálkozott rajta, mintha itt nőttem volna fel... neki is volt pár gyerekkori feldolgozatlan traumája... v szellemi fogyatékos, de amiket mesélt, inkább a valóságban maradással van baja...

Kevés a helyi barátom, nyitott vagyok ismerkedésre, de egy olyan csapattal tölteni egy napot, akikről csak annyit tudok, h mind kedveljük ugyanazt az embert... ennyire nem akarok barátkozni. Persze kérdezzek rá... de ő azt se kérdezte, milyen volt a bulim... Nem jelezte semmilyen módon, h egyébként akar találkozni a barátaimmal, sajnálja, h ez most nem jött össze. Az exeim nem akartak, egyik-másik akkora drámát lerendezett, mert már olyan rég óta együtt voltunk, h mindenki baszogatott, létezik-e xy... csak poénból; de természetesen én is be akartam mutatni a baráti kört, szerintem ez egy olyan dolog, h embert barátjáról... Ezt a férfit is meg akarom jobban ismerni...

Szóval egy részem nagyon rég óta meg akarja ismerni a barátait, de tegnap óta egy legalább akkorára nőtt részem meg dacosan dühöng, h még mit nem, megint csak trófea-szexbaba akarok lenni, ha nem kér bocsánatot és tudom, h nem fog... akkor @&# meg, soha többet nem is találkozunk... a pékségen kívül, ahol dolgozom, ahol nem véletlen volt, h ő volt az első, aki sikeresen lenyugtatott, mert állítólag annyira bejött neki a testem, h már mindennel próbálkozott, csak végre nézzek rá a pánikolásom közepette (emberhiány volt éppen és a kasszát se tudtam rendesen kezelni, pár vevő meg se próbált értelmesebb nyelven mint a bajor -angol v német- beszélni; minden nap büszke voltam magamra, h nem bőgtem el magam annak ellenére, h hasonló stresszhelyzetekben abba se szoktam tudni hagyni a sírást... szóval gyógyulásban lévő gyerekkori traumás vagyok... ez a férfi is egyértelműen valami apapótlékként került be az életembe és úgy vonz, mint a lepkét a tűz, közben meg nem akarom megégetni magam és még is azon kapom magam, h egyre több fehér hólyagom van...)

Mit csináljak?

Köszönöm, h végigolvastál, és ha írsz valami tanácsot, azért is nagyon hálás vagyok. Nem ígérem, h betartom, mert egyet értek azokkal a barátokkal, akik azt mondják, h el kell felejteni... de bejön, vesz egy perecet, és sírógörcsöm van, ha nem mosolyog rám közben, ha pedig mosolyog, alig várom, h bolton kívül találkozzunk.