Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Miért van velem, h nem szeret se beszélgetni, se találkozni velem?
Szakítani fogok vele, ez nem is kérdés, csak meg kell várnom a holnapot, hogy találkozzunk.
A barátommal az első 3 hónapban minden nap beszéltünk Messengeren sokat, néha telefonon egy órákat. Találkoztunk rendszeresen, heti 4x biztos. Aztán szépen lassan ritkultak ezek. Először csak beteg lett és akkor egy hétig kevesebbszer írt. Aztán kreszre készült és azért. Aztán ráfogta a tanulásra, mondta, hogy majd nyáron több ideje lesz rám. Ezeket mind el is fogadtam volna, de eljött a nyár és semmi nem változott. Heti egyszer találkozunk, akkor is 1 max 2 órát, beszélni volt, hogy egy napig semmit. Én mindig írtam neki de leteszteltem milyen az ha nem írok. Volt hogy rám köszönt délután 4kor Messengeren hogy szia, egyből visszaköszöntem, majd másnapig nem írt, pedig nem volt dolga. Sokszor próbáltam vele beszélni, amit ő veszekedésnek élt meg. Tegnap is mondtam neki, hogy már megint nem beszélget velem és nem találkoztunk egy hete, pedig nincs semmi programja. Azt mondta, nem szeret velem se beszélgetni se találkozni, mert akkor mindig összeveszek vele. Pedig pontosan ezen megy a vita, nem úgy van, hogy ő velem akar lenni én meg elrontom, hanem azért szólok neki, mert nem akar velem lenni.
Azt ne írjátok, hogy a szex miatt van velem, mert havi egy szex van mert kb annyiszor vagyunk lakásban együtt.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!