Ha egy őszinte, fájdalmas beszélgetés során az derül ki (ki tudja mondani kérdésre), hogy a párod már nem akar dolgozni a kapcsolatotokon, mit léptek? Voltatok már ilyen helyzetben?

Köszönöm a normális válaszokat és hogy nem aláztatok, hogy lehetek ekkora rongy stb.

1: egyértelműen az volt, hogy ő akarta kevésbé. Afelől egyikünknek se volt akkor kétsége, hogy én teszek többet, sőt: én mindent megteszek, neki egy idő után ez se volt komfortos, hogy én ennyire ragaszkodom a kapcsolatunkhoz. Sose mondta ezt így ki, hogy ő azért nem tesz meg többet értünk, mert nem szeret. Én se gondolom most se, hogy nem szeretett. Hanem addig a határig szeretett, ameddig. Amiről nem tehet, mert jobban nem tudott szeretni, ha egyszer nem. És arról se tehetett, hogy én meg annyira, amennyire. De ettől még fájdalmas. Igen, volt egy ilyen igény bennem, hogy hát szeressen már annyira, amennyire én őt. De ezt nem erőltethettem.

2., illetve mindkettőtöknek: bármekkora pofonként is ért az akkori kijelentése, akkor nem tudtam elhagyni. Valahol fölfogtam, amit mondott és valahogy távolabbról figyeltem már a kapcsolatunkat, szerintem én csak így tudtam meglépni a szakítást. Gondolatban, vagy érzelmekben talán nagyon lassan távolodtam ettől az egésztől, zajlott a gyászmunka, miközben együtt voltunk még mindig. Több mint egy évig eltartott még. Akkor szakítottam. És azóta is eltelt már jó hosszú idő, és még mindig nem tartok sehol, úgy érzem.