Én vagyok a szívtelen?

Bonyolult a helyzet, próbálom tárgyilagosan vázolni.

2 éve megállás nélkül minden nap féltékenykedésre kell magyarázkodnom. Ha megyek, ha jövök, ha szólok, ha nem szólok, ha jót akarok, ha rosszat akarok, ha csak fiukkal vagyok, ha lányok is vannak ott.

Voltak érthető helyzetek, aláírom, de az sem volt több félreértésneknél.

Krónikus önbizalomhiánnyal küzd a lány sajnos, szinte végig kitartottam és tartottam benne/bennünk a lelket és egy rossz szavam sem volt.

De szépen lassan azt vettem észre, hogy már nem tudok tiszta jó szívvel reagálni ezekre a dolgokra és kezdek elkattanni én is fejben, ez pedig továbbgyűrűzi a problémákat.

Szívtelen vagyok és nem szeretem valójában eléggé, ha már nemtudok hozzá úgy viszonyulni, hogy minden áron óvjam a lelki világát?

23/f 19/l