Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Húsz év korkülönbség nagyon magas egy párkapcsolatban?
Figyelt kérdés
Hat éve vesztettem el a férjemet egy betegség (áttétes prosztata rák) következtében. Mivel gyerekünk nem született így egyedül maradtam. Közel három és fél éve a munkahelyemen megismerkedtem egy új kollégával és úgy vettem észre, mintha tetszenék neki. Eleinte igyekeztem magamtól távol tartani, de ahogy beszélgettünk egyre többet és többet, úgy éreztem, hogy én is vonzódni kezdtem hozzá. Végül össze is jöttünk, 2022 nyarán pedig közös albérletbe költöztünk! A közös ismerőseink szerint ez hiba volt, mivel a magas korkülönbség miatt mi nem fogjuk soha egymást megérteni! Olyan kérdésekkel bombáznak, hogy “Mi lesz, ha gyereket akar” vagy “Nem félsz, hogy nem fog kívánni, ha öreg leszel” valamint ezekhez hasonlók! Szerencsére eddig semmi nem indokolja az ismerőseink aggodalmát, de engem kicsit feszélyez, hogy mind a munkahelyen, mind a lakóhelyünkön furán, sőt időnként ferde szemmel néznek minket! Az élettársam 35 én 55 éves vagyok2023. ápr. 23. 20:58
31/31 MolotovPunk válasza:
20 év korkülönbség szerintem sok. Még akkor is, ha a férfi az idősebb, tehát a férfi mondjuk 40 éves a csaj meg 20 éves feltűnően gáz szerintem.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!