Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Jól érzem, hogy még bejön a páromnak az “exe”? Sőt, lehet, hogy többet is érez, mint vonzalom?
Egy évfolyamra járunk az egyetemen mindhárman. A csajjal(legyen Luca) előttem együtt voltak pár hónapot, aztán párom szakított vele, és Luca megutálta, meg kicsit párom is, nem is beszéltek. Aztán összejött velem a párom és lassan egy éve együtt vagyunk. Viszont azt kezdtem észrevenni utóbbi időben, hogy bulik alkalmával néha-néha a párom Luca után megy, nevetgél vele, hozzáér a karjához/derekához stb.
Alapból laza vagyok ilyen téren, az nem zavar ha részegen szexuálisan vonzónak tartja, meg alapból ilyen flörtölős sokakkal a párom, de elgondolkoztam, hogy többet érezhet, mert Luca egy ilyen “jelenség”nek számít, kicsit fura csaj, és sokan ismerik, és múltkor is csinált egy dolgot, és a párom végig “áhítattal” nézte meg így “rácsodálkozik” a kb. legjelentéktelenebb dolgaira is, nevet a nem vicces kijelentésein, meg fogja a fejét, hogy “mekkora forma”, meg “kiégek ezen a nőn”.
Az is feltűnt, hogy mond valamit Luca, és hiába beszélnek körülöttünk 20-an, a párom rögtön rá kezd el figyelni. Múltkor gyógyszert szedtem és nem ihattam és meg volt beszélve, hogy nálam alszik a párom. Ott voltam én is a buliban, csak gondoltam már indulunk haza. Erre párom kitalálta, hogy Lucánál lesz valami utóbuli, szóval ő arra még elmenne.
Az nem zavar hogy több nőt hóditgat a párod és tudod róla hogy nőcsábász magyarán ez látens nyitott kapcsolat amúgy, de a fiktiv nevű Luca meg zavar mert az exe volt. Ööö ezen dologra most mit lehet mondani ha nem veszed észre hogy nem a Luca a probléma ebben a helyzetben hanem az hogy színre léphet több Lucától is csodálatra méltóbb hölgy, akiket a párod majd bombázónak fog tartani és majd azon keseregsz hogy már kezelésbe vette őket már nem a hóditgatás a releváns a pasidnak és háreme van és te vagy a főhárem nő, akihez hazajár de bizonyos dolgokban x-edik.
Nem tudjuk megmondani hogy mi ez te ismered a pasid, de így olvasva kamillázós hogy hagyod magad kihasználni önértékelés ügyileg, de a pasidnak egyáltalán vannak érzelmei? Mert ezek alapján kétlem.
Itt nem a Lucával van a gond, hanem veled kérdező!
A drága párodnak mindegy, hogy kiről van szó csak álljon fel rá a cerka, vagy simogassa az adott csaj az egóját, mert "az egyik virágról a másikra száll" típus. Ő nem érez Luca iránt semmit, de az is tuti, hogy irántad sem!
Csak annyi történik, hogy jelenleg a Luca adja neki a jeleket, de mint tudjuk a többi is adja rendesen, mert flörtöl velük és fogdossa őket.
Vagyis mégegyszer leírom neked egyáltalán nem számít, hogy kiről van szó a drága párod úgyis megfog téged csalni, vagy elhagy (Ha már nem csal szét régóta!!! Hiszen, aki a szemed láttára mással koketál és hasonlók az a társaságod nélkül arra is képes simán, hogy félrenyomjon).
És te Lucán vagy betojva?
Te neked ki kéne dobni a szoknyapecér pasikád és keresni olyan férfit, aki megtisztel, legalább olyan szinten hogy nem tapizz le más nőket (előtted, vagy sem lényegtelen) és nem kell azon filozófálnod, hogy vajon tetszik-e, szerelmes-e más személybe!
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!