Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Miért csavarta el a fejem?
Egy évvel ezelőtt kerültem az új munkahelyemre. Már az állásinterjú során kiderült, hogy nagyon szimpatikus vagyok a leendő főnökömnek. Mivel a megpályázott pozícióra jóval magasabb végzettségem volt, nem vett fel. Ne sokkal később jelentkezett, hogy neki tudnék segíteni az irodai munkában részmunkaidőben, mellette tudom csinálni a délutáni mellékállásom. Elfogadtam...és örültem. Férjnél vagyok, amit ő később tudott meg, de láttam, hogy nagyon rosszul esik neki.Sokszor megkérdezte, h milyen a kapcsolatom, sok embertől utánam érdeklődött, a fizetésem mellett mindig meglepett dolgokkal. (nem akartam elfogadni, de végül sértő lett volna) Az én házasságom nem mködik jól, és mivel egymás mellett dolgozunk, ezt látta rajtam. Soha nem nyomult rám, de burkoltan több szásszor szerelmet vallott. Egyre közelebb éreztem magamhoz... olyan dolgokban segített nekem és adott tanácsot, amikben senki másra nem számíthattam. A legféltettebb titkaimat is tudja, és mindig bíztat, hogy váljak, mert szerinte hamar találnék olyan pasit (magára gondol) aki tiszta szívből szeretne. A lényeg, hogy nagyon elcsavarta a fejem, de soha nem mutattam ki...de érezheti, hogy fontos nekem. Egy hónapja éreztem, hogy kezdek beleszeretni, és lépni akartam, új munkahelyre, külföldre...hogy elfelejtsem...nem engedett el... adott több munkát és több fizetést... azt mondta, hogy nem engedhet el... maradtam...most viszont nagyon csalódtam, mert feltűnhetett valaki az életében, mert be sem jár dolgozni, max annyi ideig, míg reggel lát 1-2 percig, és eltűnik. Tegnap azt mondta, hogy felfordult az élete (nem mondta, hogy egy nő miatt, de tudom...)
Jól esett, hogy fontos vagyok neki, hogy számíthattam rá, de ez most pocsék érzés... Kaptam volna kint egy nagyon jó munkát, jó fizetéséért, és én miatta maradtam. Mert éreztem, és tudtam, hogy szeret és félt, hogy elveszít. Talán én nem voltam elég nyitott, de érezhette, hogy mit érzek. Miért tette ezt velem????
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!