Nincs menekvés?

Sziasztok!

Barátnőmmel két éve vagyok együtt, lassan egy éve élünk együtt. Egyre többször érzem azt, hogy szeretnék tőle külön költözni vagy szakítani de egyszerűen nem tudom megtenni, úgy érzem folyton, hogy felelősséggel tartozom érte és mindig ott van az az 5 perc boldogság vagy jó érzés ami visszatart.

Mindketten rossz családban nevelkedtünk és kerestük a kiutat így találtunk egymásra amikor én egyetemen voltam és albérletben laktam, ő pedig +1 év előkészítő miatt csak utána jött volna. Rengeteg bántó dolgot mondott nekem anno. és sok mindent hanyagoltam is érte amit utólag visszacsinálnék, hogy legyen karrierem vagy lakhelyem mondjuk.

Összeköltöztünk, majd nem segített pénzhez jutni, csak nőttek a költségek, végül két hónap alatt eljutottunk odáig, hogy nem volt egy tizes hetente enni kettőnknek Szegedi árak mellett.

Visszamentünk a házamba amiben apám haszonélvező, mindez vidéken a semmi háta mögött, most ő tart el minket. Nap mint nap azt hallgatom mennyire utálja apám ami jogos félig-meddig mert rossz ember szerintem is, kicsinek bántalmazott rengeteget és mai napig van ilyen de akkor is kezd változni szerintem és őt akkor sem bántotta.

Most ott tartunk, hogy számolásom alapján 960.000 forint és elmehetünk innen ketten együtt, utána pedig két diákhitelből (ketten), az árvaellátásomból és abból, hogy mellette dolgoznék talán ellennénk, ha nem emelkednek drasztikusan az árak.

A napokban kicsúszott, hogy ő nem is akar továbbtanulni és, hogy 1, mindent halasztani akar 2, ha egyszer is megvonnák tőle az állami támogatást nem venne fel képzési hitelt hanem hagyna mindent.. persze akkor megint maradna a pénzem ami nem elég szinte magamra sem egy kis házban.

Ha bármit mondok neki, szeretnék vele beszélni akkor folyton szomorú lesz amit én már csak bűntudat keltésnek érzek sokszor de ez épp elég. Azt mondta, hogy ha én külön megyek ő itt marad apámmal (persze apám el akar innen menni én pedig eladni a házat amiről tud, erre jött az, hogy akkor utcára kerül és majd lesz valami). Most, hogy aktívan tervezem az elköltözést belelátott, hogy ez mennyi stresszel jár és folyton mondja, hogy ez neki milyen sok meg, hogy akkor mikor megyünk? Nem akar nyelvvizsgázni, hogy tutira felvegyék egyetemre, mondtam, hogy akkor dolgozzon addig és az is segít annyit mint a hitel, utána megint dolgozik és nem is kell egyetemre járnia, én szeretnék és lenne is vele több, mint 200e forintom havonta emiatt ezt fair dolognak érzem.

(Összeszedetlen lehetek, most is szerettem volna levelet írni neki erről de már nem egy ilyen volt és mindig vele maradtam mert sajnáltatta magát)

Ne értsetek félre, szeretem és jó vele de szerintem egy kapcsolatban nem évi kétszer kéne lefeküdni, nem egymást kéne bántani és nem csak napi fél órát kéne boldognak lenni és nem kéne szoronganom attól, hogy megszólalok.?