Mondjam el neki hogy már kezdek kiszeretni belőle?

Egeszsegben, betegsegben..

Te nem azert nem szereted mert depressziós hanem mert sosem szeretted igazan.

Ha tényleg a rokona elvesztése okozza ezt a viselkedést, akkor a terápia, gyászfeldolgozás segíthet visszaszerezni a régi/eredeti önmagát, és akkor lehet esélyetek újból boldog életre. Szóval én is jó ötletnek tartom, hogy várd meg a terápia végét, és addig szerintem ne is mondd el, hogy mit érzel. Amikor már azt látod, hogy kezd visszatérni a régi önmagához (ha azt látod), akkor érdemes energiát belefektetnetek közösen(!) a kapcsolat újraépítésébe, és esetleg akkor érdemes elmondanod neki, hogy elhidegültnek érzed magad, tegyetek ellene valamit.

Ugyanakkor nekem gyanús, hogy most ez a tragédia részben kifogás a mostani viselkedésére. Az én életemben is volt váratlan haláleset, ráadásul közeli családtagot érintően (apukám teljesen váratlanul, relatíve fiatalon, 55 évesen halt meg egyik napról a másikra), mégsem lett belőlem egy kezelhetetlen állat. Nyilván kell idő, amíg az ember feldolgozza az ilyesmit, de őszintén szólva attól még nem érv ez a dobálózásra, agresszív viselkedésre, trágár beszédre, stb. Inkább a gyerek érkezésével hoznám ezt összefüggésbe, amúgy, mármint így a kettő elegyének gondolnám ezt, mert a baba születése egyébként is felforgat egy családot, az ember lelkivilágát, kibillenti az egyensúlyból, hiszen teljesen új szerepet kell tanulnia, újból ki kell alakítania, sőt, át kell alakítania a személyiségét ennek megfelelően, a párjával összhangban, de ez iszonyatosan nehéz, és sokszor azoknak is beletörik a bicskája, akik teljesen jó lelkiállapotban vannak ehhez, hát még annak, akit éppen most ért veszteség. Labilis ember meg hajlamos tartósabban agresszív lenni. Szerintem itt ez a két, külön-külön is nagy horderejű esemény okozza ezt az egészet, na meg a gondolat, hogy a babázás mégsem olyan, mint számított rá, de nincs mentális energiája ezzel foglalkozni, így ez agresszióban, trágárságban és dobálózásban mutatkozik meg.

Ez még rajtad persze nem segít. De a baba-dologhoz, így kétszeres anyaként azt tudom hozzászólni, hogy könnyebb lesz idővel, tényleg, nem csak úgy mondja mindenki, tényleg napról napra, hétről hétre, évről évre könnyebb ez az egész dolog, szóval kitartást. A párodhoz meg sok-sok türelmet, amíg meglátod, hova vezet a terápia, vezet-e egyáltalán bárhová, aztán ha hónapok múlva (vagy hát, amíg a türelmed kitart) még mindig itt tartatok, akkor gondold át, hogy valóban csak a gyászról van-e itt szó, vagy több minden együttállásával képtelen megküzdeni, és ennek megfelelően dönts.