Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Ez mindig így lesz ezután?
Sziasztok.
Párom édesanyja rosszakat tett. Részleteket sajnos pontosan nem tudunk, de valószínű belekerült egy szektába. Más embereket vert át ezmiatt. Páromtól is rengeteg pénzt kért, ilyen-olyan orvosi vizsgálatokra, de egyik sem arra ment. Jelzálogot tetetett a házra is. Pár éve volt az első ilyen, párom nagyon sokáig padlón volt miatta. Majd egy idő után kezdett elfelejtődni a dolog, és azt hittük többet nem lesz ilyen. De lett. Megint megcsinálta, és tőlünk kéreget. Viszont úgy érzem megint el van neki nézve minden. Ugyanúgy éli az életét, minimális megbánás sincs benne. Párom pedig azon gondolkodik mennyi pénzt adjon neki a tartozásokra.
Ez nekem kezd így sok lenni. Próbálok párom mellett állni, de nem tudom milyen életünk lesz így, folyamatos rettegésben, hogy megint mit csinált az anyós. Ha az én egyik szülőm ilyet tett volna, a minimum, hogy elvittem volna orvoshoz, vagy ha így átver megszakítok vele minden kapcsolatot. De párom csak ritkábban látogatja és ritkábban beszél vele. Így azt érzem soha nem lesz változás.










Közös kasszán vagy a pároddal?
Mert ha igen akkor nem kellene a te pénzedből is az anyja baromságait finanszírozni.
Ha meg teljesen el vagytok különülve anyagilag, akkor a párod azt csinál a pénzével amit akar. Magyarul akár teljesen tönkreteheti az anyja ha ilyen balek hogy pénzt ad neki.















Inkább beszélj a pároddal, hogy ez igy nagyon nem jó, es ha tovabb penzeli, akkor ez csak rosszabb lesz. Igaza van #1-nek is, a végen hozzatok költözik, és ráveszi a párod hogy arra.is vegyetek hitelt...
Beszéljen az anyjaval, probalja valahogy észhez tériteni, ha nem megy akkor pedig hagyja. De ne fizessen neki, mert ugyse arra költi. Ha tényleg bajba kerül akkor max kifizeti a csekket, de nem ugy hogy odaadja rá a pénzt.





Közös kasszán vagyunk. De szerintem lényegtelen mert az első ilyennél külön kasszán voltunk, és akkor pedig én segítettem ki a páromat.
Az anyjával pedig már próbált beszélni milliószor. Mindig azt hazudta, hogy többet ilyet nem csinál, de ez sosem volt igaz. Mindig jött valaki aki szólt, hogy tartozik neki.





#7:
Ha közös kasszán vagytok akkor gyakorlatilag a te pénzedet is költi a kedves mama! Te egy dolgot tehetsz. Mivel a te pénzedről te döntesz ezért jogod van kiszállni ebből az egészből. Nagy balek vagy ha hagyod hogy vigyék a pénzed. A párodon nem hajthatsz végre erőszakot, de a saját pénzed felett van döntési jogod. Magadat kellene lelkileg megerősíteni és NEM-et mondani, mert a te jövődet is veszélyezteti a párod anyja ha elveri azt a pénzt amit te kerestél meg (mivel kisegíted a párod anyagilag).





Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!