Ti mit tennétek akkor, ha folyton csalódás csalódást követne és mindig bíztok benne, hogy ezután már jobb lesz és rádöbbentek, hogy újabb kudarc az egész?

Két dologra jönnék (jöttem) rá:

1, A dolgok nem úgy működnek, ahogy elképzeltem őket.

2, Máshogy kell viselkednem.

Nekem, bár nekem nem párkapcsolati kifejezetten... Én akkor bezárkóztam egy jó időre, nagyon kétségbeestem, hogy miért nem megy nekem ez az "élet-biznisz", hogy az adott dologgal kapcsolatban mindig falakba futok. Próbáltam türelmesen, próbáltam ingerülten, anyáztam rajta, bőgtem rajta, pörögtem rajta, radikálisan akartam változtatni, szépen akartam változtatni, ugyanaz lett a vége... Mivel az adott dolog olyan volt, hogy vagy megoldom, vagy megoldom, ezért miután kifárasztottam magam minden alternatívával, begubóztam.

Lecsillapodtam kicsit és lépésről lépésre átértékeltem az életem ezen részét. Az nagyon szar volt. De tényleg úgy voltam vele akkor, hogy elegem van es hajlandó lennék mindenre, bármire, ami szembesít azzal, hogy mi egyáltalán a baj... Aztán hogy hogyan oldjam meg. Akkor csúszott le elég mélyre a büszkeségem ahhoz, hogy elviseljem, hogy minden, amit addig gondoltam a dologgal kapcsolatban magamról egy illúzió volt. Egy önámítás, egy púderezés egy szánalmas hárítás.

Aztán akkor volt egy összeomlásom emiatt, utána meg elkezdtem építkezni. Hogy mi hol csúszott így félre, hányszor tettem magam nevetségessé, hány szánalmas, utólag is arcpirító megjegyzésem vagy gondolatmenetem volt és ez a "te jó ég, mit képzeltem én" érzés... Nem tudom, mennyire megy át, de nagyon szar érzés volt.

Most már rendben vagyok, legalább már sikerült belőnöm egy irányt. Igaz, éveket dobtam ki a kukába ezzel, de jobb későn, mint soha. Azóta nem tudok bízni. Ahol kudarc kudarcot követ, ott nem a világ a hibás, még ha úgy is tűnik.

Jó, változtatni.

És akkor mi van, ha a sikertelenség (egyik) oka olyan, hogy azon (már) nem tudsz változtatni?

Vegyünk például engem. Nekem (több más defekttel együtt, pl. introvertáltság, szociális fóbia és kezdődő depresszió) van egy olyan problémám, hogy 31 éves létemre tapasztalatlan vagyok a párkapcsolatok terén (igen szexuális téren is, de ez utóbbi csak egy kis része az előbbinek, ha "hivatásoshoz" mennék, attól még nem lennék tapasztaltabb párkapcsolati területen, szóval ne válaszolja nekem senki a "menjek prostihoz" mantrát). Na ez a legtöbb nőnél alapból kizáró ok, és ennek a körülménynek a megoldása, gyakorlatilag a "változtatás" maga:

1. Tapasztalatot szereznék, de ehhez össze kellene jönnöm valakivel ami lehetetlen mert az az illető nyilván nem akar velem a tapasztalat hiánya miatt...

2. Időutazás...

Szóval igazi 22-es csapdája szituációban vagyok és ráadásul érzem, hogy ez az egész egyre jobban kikezdi a mentális egészségemet is.

Nem bírom már sokáig...

Hát a kudarcok után fel kell állni, átgondolni és tovább folytatni az utat.

Lehet hogy bennünk van a hiba, de az is lehet, hogy csak rossz helyen vagy a rossz embernél próbálkoztunk.

Csak feladni nem.szabad, abból jó biztosan nem sül ki.

N29