Nem működő kapcsolatban úton a gyerkőc. Mit tegyek? (Hosszú!)

Előre meg szeretnélek kérni, hogy ne írjatok ítélkező szöveget, nem kellenek "miért nem vedekeztetek" szövegek, nagyon jól tudom, hogy az én hibám és elrontottam, plusz még állapotos is vagyok.. Szóval elég nyomorultul érzem magam így is. A családom is kinéz emiatt, a saját családi elveimmel is szembe szálltam most..

Szóval a kapcsolatom a párommal igazság szerint 8 éve kezdődött. Akkor nagyon szerelmes voltam, viszont ő se szó se beszéd eltűnt. Utána elteltek az évek, közben több kapcsolatom is volt, megtapasztaltam az őszinte szívből jövő szerelmet, de több jutott a csalódásokból. Viszont ami igazán helyet kapott, az a szenvedély, és igazság szerint ebbe beleszerettem. Viszont ennek is vége szakadt, így elkezdtem úgymond egy szexmentes, pasimentes, szerelemmentes életet, mondván ez csak árt nekem. Na most ebben az időszakban keresett fel a régmúltból ez a srác. Bár tartottam magam újdonsült elveimhez, gondoltam nem lesz abból semmi gond, ha barátként visszatér az életembe. A barátsággal viszont feléledt a tűz is, egy cseppnyi kétellyel, mondván mi van, ha megint lelép. De egy teljesen új oldalát mutatta meg. Egy nagyon is odaadó, kiszámítható oldalát. Eleinte a szenvedélyt is visszaengedtem az életembe vele, és ebben a újfent szenvedélyes kapcsolatban fogant meg gyermekünk. Örültünk eszméletlenül, soha semmiért nem mondanék le Róla. Nem terveztük persze, de a szexmentes életemben letettem a gyógyszert, és nem akartam újra szedni, őt pedig nem zavarta, ez pedig tetszett, hogy végre valaki gyereket akar velem.. De mindezek után viszont megfordultak a dolgok. Nem tudom, a hormonok miatt, vagy mert alapból is így lett volna, de bennem 180 fokban megvaltoztak az érzelmek. Egyre jobban látom, hogy totálisan különbözőek vagyunk, teljesen más eletritmusban élünk. Pl én szeretem a dinamikus, motiváló életet, ő pedig csak van. Én szeretem a romantikát, (nem nyálas szintig), ő azt sem tudja, mi fán terem. Én néha szeretek egyedül lenni, ő mindenhova követ (ha találkozunk). Én szeretem megbeszélni a dolgokat őszintén, neki már minden konfliktus, amiről persze hallani sem akar. Szóval rettentően kevés bennünk a közös, ami most állapotosként egyáltalán észre sem vehető (mert így nem engedhetem meg magamnak, ilyen pl a nagy utazások, a szexuális együttlét..).. Szóval ezek hatására a kapcsolatunk szinte a langyos vízhez hasonló. Semmilyen. Üres. Még csak felszínesnek sem mondanám, mert ott legalább a felszínt próbálják kapargatni a felek, de itt semmi.. Tavkapcsban élünk, most tervezünk összeköltözni, ami nem tudom, hova fog vinni minket, de előre félek. Már most van olyan, hogy a falra mászok tőle, idegesítenek bizonyos szokásai, és totálisan idegennek látom.. És ami még jobban fontos, hogy nem vagyok boldog. Se kiegyensúlyozott. Mintha nem is belé lettem volna szerelmes 8 éve. Egyedül a gyerkőc az, akivel kapcsolatban bármit el tudok neki fogadni. Hát nagyjából ennyi a sztori.

Szerintetek mitévő legyek?

Annyi alternatíva van a fejemben, és azon agyalok, mi lenne a legjobb nekünk, a babának, mert akárhogy is lesz, mi egy család leszünk innentől.

Szóval eszembe jutott, hogy egyelőre nem szólok neki, hátha ezek csak a hormonok, majd ha megszuletik a gyerkőc, jobb lesz, más lesz, stb. Összeköltözünk, aztán meglatjuk mi lesz.

Vagy összeköltözünk, de megbeszélem vele, hogy csak a gyerek érdekében úgymond egymás mellett élünk, csak itt kérdőjel, hogy meddig.

Vagy össze sem költözünk, bár ezt a gyerek miatt nem akarom..

Nem tudom, melyik lenne jobb. Ha megbeszelnenk, hogy csak tarsszulok leszünk, és leszakadna a vallamrol ez a rohadt nagy nyomás, nem zavarna szerintem semmi.. Egyelőre úgysem tudnék, és nem is akarnék mással lenni..

Ti mit csinalnatok? Tudom, elcsesztem, de mostmar ez van, ebből szeretném kihozni a legjobbat, de egyelőre nem látok magam körül, csak káoszt. Mindenesetre előre is köszönöm a válaszokat!!

Egy 27 éves kétségbeesett kismama