Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Mit kellene tennem?
Figyelt kérdés
A párommal 4 éve vagyunk együtt. A kapcsolatunk elején leszögeztük, hogy nem szeretnénk gyereket. Azóta a páromnak lett egy kistestvére. Durván 2 éves koráig nehezen viselte el. Mindig mondogatta, hogy biztos, hogy neki ez nem kell. Most a kicsi 3 éves, már folyékonyan beszél. A párom pedig kitalálta, hogy márpedig ő bizony gyereket szeretne. Pontosan tudom, hogy ebben nem lehet dűlőre jutni úgy, hogy mind a kettőnknek jó legyen. Amikor erről beszéltünk én felhoztam neki a szakítást. Nem azért mert nem szeretem a páromat. De tudom, hogy én soha nem szeretnék gyereket és egy másik nő ilyen téren is boldoggá tudná tenni. Rengeteget sírtunk, hogy egymást viszont nem akarjuk elveszíteni. Kérdeztem, hogy hány éves kora körül szeretné a babát, amire ő azt felelte, hogy 7 év múlva. Én pedig talán, hogy mind a kettőnket abban a pillanatban megnyugtassam, azt mondtam neki, hogy lehet, hogy még változni fogok és lehet gyerekünk. A baj csak az, hogy ilyen téren kizártnak tartom a változásom. Nagyon szeretném hinni, hogy nem kell elhagynunk egymást, de sajnos a valóság az, hogy így nincs jövőnk. Ti mit tennétek?2023. febr. 5. 12:23
1/6 anonim válasza:
Kérdezd meg tőle melyik a fontosabb. A gyerek vagy te.
Hány évesek vagytok?
30 alatt én azt mondanám ennek véget kellene vetni.
2/6 anonim válasza:
Ha nem szeretnél, akkor szakíts.
3/6 A kérdező kommentje:
Én 21, a párom 23.
2023. febr. 5. 12:38
4/6 anonim válasza:
ilyen fiatalon inkább szakíts. mi 30-hoz közel mentünk szét pont emiatt 7 év után. Később csak rosszabb lesz
5/6 anonim válasza:
Semmi értelme tovább folytatni.
Gondolj bele,7 év múlva mi lesz?
Tegyük fel,megváltozik a vélemenyed,jön a baba,mindenki doldog.
Tegyük fel nem változik meg a veleményed,újra aktuális lesz a dolog és Te továbbra is nemet mondasz,de a párod továbbra is szeretné.Nem juttok dülőre és szakítotok.7 évet elveszel az életéből,mással már családja lehetne.
6/6 anonim válasza:
Örökvefogadàs nem téma?
(Csak akkor opció ha ugye pl felsz a terhességtől/nem akarsz terhes lenni, viszont gyereket szeretnél).
Ha örökbefogadás nem opció akkor szakítás. Adjátok meg egymásnak az esélyt a boldogságra.
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!