22-es csapdája?

A férjem 43, én 35 éves vagyok, van egy 6 éves gyerekünk. 9 éve vagyunk házasok. Voltak a kapcsolatunkban mélypontok, a gyerek születése utáni évben eltávolodtunk, aztán depressziós lettem és csak sokára derült ki... De az utóbbi bő egy évben pozitív irányba haladnak a dolgok. A fő panasz mindig az volt rám, hogy kevés a szex (a mélyponton havi egy, azóta minimum átlag heti egy, de ezen a héten pl 3). Általában ő a kezdeményező fél, ez is fájó pont neki.

Történetünk tegnap este játszódik. Én egész nap nyomott voltam a hidegfront miatt, csak arra vágytam, hogy bekuckózhassak egyedül. Persze helyette sütöttem, főztem, takarítottam.

Este 9-kor, mikor elaludt a gyerek, a férjem várt a kanapén. Odaültem az ölébe, beszélgettünk, összebújtunk, de végül mondtam, hogy szexelni most nincs kedvem, de kap egy "jóéjtpuszit". Nem az arcára... Erre azt mondja: Rendben, hogy most nincs kedvem hozzá, csak reméli, nem kell megint fél évet várnia, hogy foglalkozzak vele.

Nézek fel a térdei közül, hogy mi van?! Szó szót követett, mire nagy nehezen kisütöttem a következőt:

Nem az a baj, hogy nemet mondtam a szexre, hanem hogy ez őt triggerelte és felébresztette a régi aggodalmát (ami ugye egy érzés és érzésekkel nem vitázhatok) a kapcsolatunk jövője iránt, és ennek hangot adott (ő csak őszinte volt).

Én meg teljesen meg voltam zavarodva. Úgy tűnt, teljesen mást kommunikál verbálisan és nonverbálisan, összezavarodtam és nagyon nehezen értettem meg.

Sok minden elhangzott még, nem is tudnám leírni. Az a fura, hogy folyamatosan szólt a vészcsengő a fejemben, hogy valami nem oké azzal, amit mond, de nem tudtam fogást találni rajta, és akkor meg azt mondta, hogy félszavakon kötözködöm. Tény, hogy buta vagyok ilyen kommunikációs dolgokban.

Szóval nyugodtan mondhatok nemet, de akkor tűrjem, hogy ő hangot ad a csalódottságának és az ezáltal kiváltott aggodalomnak, ergo a házasságunk halálát vizionálja.

Hát kell ez a hóhérnak.

Tényleg ilyen a "bármikor mondhatsz nemet" elv a gyakorlatban?