Akik szinte soha nem veszekednek: hogy csináljátok?

Csalódott lennék, ezt ki is fejezném neki, de emiatt nem robbanna veszekedés nálunk.

Érdeklődnék milyen volt a workshop/iszogatás, aztán próbálnék új találkát megbeszélni.

Azt hozzátenném, hogy rengeteg jó dolgot hoz a kapcsolatunkba a párom, kifejezi a szeretetét, de kissé feledékeny, szóval egy ilyet simán elnézek neki. Nekem is vannak sűrű, rosszul szervezett napjaim, elfelejthetek dolgokat. Ez egy emberi hiba volt, semmi rossz szándékkal. Mindemellett megértelek, volt hasonlóban részem, rosszul esett.

Mondanám, hogy "jó, de holnap találkozzunk, mert nagyon fogsz hiányozni szombattól" miután kifejeztem, mennyire sajnálom, hogy így alakult. Ha nagyon rossz passzban vagyok, akkor ehhez mérten azt is mondom. Illetve mondd, hogy erre figyeljen jobban máskor.

Volt variálásunk, amihez egy félreértés is társult, megmondtam mi a gond, de igazán csak élőben tudtuk megbeszélni félreértések nélkül, akkor viszont könnyen ment, tehát megúsztuk az egészet veszekedés nélkül.

Ezután a párod feladata, hogy jobb emlékeid legyenek, pl holnap elvisz egy jó randira vagy összebújtok filmezni. Vagy bármi módon olyan helyzetet teremt, hogy kifejezze hogy fontos vagy számára.

Ha a kapcsolatnak ez az alaphangulata (hogy mindketten tudjátok, hogy ez fontos a másiknak és fel sem merül ennek vagy a szerelmeteknek a megkérdőjelezése), akkor a kisebb hibák teljesen jelentőségüket vesztik.

Én tuti elmondanám neki, hogy mire készültem és megkérném, hogyha megállapodtunk valamiben, akkor azt tartsa be. De amúgy engem nem ő hívott volna fél 8-kor, hanem én hívtam volna fél 4-kor.

A másik, amire rájöttem az évek alatt, hogy el kell felejteni a meglepetéseket. Az én férjem is ilyen. Elmegy jógázni, aztán összefut valakivel, akkor annak megnézi hogyan rendezte be az új lakását, aztán felhívja a tesója, hogy van egy fölös korcsolyája nem lenne-e jó nekem, azt elmegy megnézni és akkor onnan hív nagy örömmel, hogy szerzett nekem egy új korit, de még ott maradna vacsizni, ha nem gond.

Ha szólok, hogy akkor ma főzhetnénk közösen vagy főzök valamit, akkor persze igyekszik időben hazaérni.

De amúgy mi szoktunk veszekedni (a 22-es vagyok), és amíg nem tudtam ezt a stratégiát, addig havi szinten tuti több nagy veszekedés is volt belőle.

Pedig, ha szólok neki, hogy most azt terveztem, hogy együtt töltjük az estét, akkor tök boldogan jön haza. Csak azt nem értette meg soha, hogyha azt mondom, hogy 2 órán belül találkozunk, akkor az azt jelenti, hogy két órán belül találkozunk. De amúgy ő ilyen, a másik irányból sosem ideges, ha én nem készülök el időben. Előtte sose tudtam, hogy lehet egy órát késni találkozókról.

Számomra a vita olykor fontos, nem azt írom, hogy most akkor napról napra, hétről hétre legyen, de nem árt.

Úgy gondolom, hogy minden rosszban van valami jó. A veszekedés után történő megbeszélés/kibékülés által jobban összecsiszolódhat a két fél, jobban megismerheti egymást, de csak akkor, ha mindkettő fél értelmes érett és mindkettő akar dolgozni a kapcsolaton.