Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Elvárhatok ilyesmit a páromtól?
Nehéz családi helyzetem volt de abban biztos voltam, hogy változtatok rajta és a kezembe kell vennem az irányítást. Jártam terápiára, rendbe tettem a mentàlis egészségem, sokat olvastam ebben a tèmában és kèt szakmát szereztem, az első nyereségéből fektettem a másodikba és most ott tartok, hogy havi egy milliót keresek és a következő lépésen agyalok. A pàrom már érettségi óta velem volt, tàmogatott bármit is csinàtam és a tavaly vett el feleségül. Az egyetlen gondom az, hogy úgy érzem nem igazán akar tàrsulni úgymond az elkèpzeléseimhez. Ami tudom, hogy mindenkinek más és nem változtathatok meg senkit, de úgy gondolom hogy ez mindkettőnknek az érdeke lenne. Az a tervem, hogy amit most keresek/keresünk nagy részèt befektessük, és elérni azt, hogy 40 éves korunkra anyagilag függetlenek legyünk. Persze tudom, hogy ez nem megy karikacsapàsra, de most tanulok a témàban és közben spórolgatok. A spórolással is úgy vagyok, hogy inkább élek pàr évig a minimumon, hogy aztán mèg jobb dolgokat vehessek, vagy utazgassak mintsem elpazaroljam olyasmire ami csak viszi a pènzt màr most. Szóval én nagyon ráálltam, hogy most alapozzuk meg a jövőnket amíg tudjuk, hogy ne kelljen rokkanàsig alkalmazottak legyünk ( neki már most van probléma a hátával) de úgy látom őt ez nem annyira érdekli. Ha vàllalkozásról ötletelek szerinte az túl nagy kockázat ès felelősség, meg ugye “nem ért hozzá” aztan ha felajánlom hogy tanuljon ő is a témàban, akkor nincs kedve olvasni és inkább videokat néz. Meg néha értelmetlen dolgokra költ, legalábbis olyanra amit most nélkülözhetnènk.
Szerintetek elvàrhatom, hogy hasonló hozzáállása legyen a dolgokhoz vagy inkább törődjek bele, hogy egyedül kell csinálnom?
A legjobbat akarom kihozni az èletből, már amennyire sikerül…
26n
Szerintem még fiatalok vagytok.
Pasik amugyis későn érnek.
Szerintem ne legyél ennyire szigorú se vele se magaddal szemben
Az életet élvezni is tudni kell. És nem csak 40 évesen.
Ő 31 éves.
És persze, én is szeretek élni, tapasztalni minden jót, a 6év alatt mióta együtt vagyunk szerintem nagyon ki is használtuk. Vettünk quadot, motorbiciklit, autót, tengerparti nyaralások stb… ami mind szép de így folytatva max egy hitel lesz a nyakunkon a házra és a cseppnyi nyugdíj . Én feláldoznék 3-4 évet ezek nélkül hogy megvalósítsunk egy nagyobb dolgot.
6 évig tartott ki melletted, amíg te bármit tehettél. Ő nem várt el tőled ilyesmit. Most, hogy "kinőtted" magad, pont te leszel az, aki elvárna tőle ezt vagy azt?
Szerintem ez nagyon gáz. Mindegy, miért. Azt írod 30+. Hidd el, nagyonis tudja, mit akar. És, mint írtam, gáz, hogy te még ennyire sem tolerálod.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!