Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
A párom folyton piszkál azzal hogy megg híztam. Nem is vagyok kövér. Nektek szokott ilyet a párotok?
Nem szép, hogy ilyent mond, de meg lehet érteni. Ő egy vékony nőbe szeretett bele, és azért némileg ilyesztő, hogy te most hírtelen elkezdtél hízni. Nyugtathatod magadat, hogy most érzed jól magad, meg, hogy ha vékonyan szeretett, akkor szeressen plusz kilókkal, mikor ez a pasikat kicsit sem érdekli, mert ilyenkor az az érzés van bennük, hogy megszerezted a pasit, mostmár nem kell vigyáznod az alakodra. Sajnos sok nő ilyenkor elenegedi már magát.
Én nem egy pasi szájából hallottam a párjuk szülése után, hogy remélik, hogy hamar visszanyerik a régi súlyukat. Meg mi lesz később, ha nem tudsz megállni a hízásban? Vagy terhesség alatt durván elszállsz, mert borítékolható, hogy keres majd magának mást. Nőknél egyébként általában egy jó alak mellé, magasság mínusz 110-es súlyértékérték párosul, tehát ez alapján nem számítasz vékonynak kicsit sem, főleg ha azt írod, hogy soványka voltál, tehát mellben se lehetsz eleresztve.
#6
Ez a magasság -110 egyáltalán nem mindenkinek áll jól. Én mikor annyi voltam, úgy néztem ki, mint egy fehér etióp éhező. Se combom nem volt, se seggem, se mellem, kiállt a medencecsontom. Most 5 kiló plusszal sokkal nőiesebb és magabiztosabb vagyok, a férfiak is jobban megnéznek, többen nyomulnak rám. Elhiszem, hogy vannak, akiknek kimondottan a deszka nők tetszenek, de ne mondjuk már, hogy az lenne az ideális.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!