Magammal van a baj, vagy ez a kapcsolat menthetetlen már?

Adott a következő szituáció.

9 hónapja vagyok együtt a barátnőmmel. (én 25f, ő 22n)

Egészen a 8. hónapig nagyon de nagyon jól mentek a dolgok, kezdtem azt érezni, hogy ebből tényleg egy hosszú és tartós kapcsolat lesz. Imádtuk, szerettük egymást, hasonló gondolkodásmód, jövőkép és nagyon jó szex.

Eljött a szeptember, amikor ő kiment külföldre tanulni, nem féltünk ettől az időszaktól, szarnak nyilván az, mert abbamaradnak a heti találkozások, de megbeszéltük, hogy mivel szerencsére én homeofficeban dolgozom és elég nekem egy laptop és net, ezért havonta kimegyek hozzá 7-10 napra, és az milyen jó lesz.

Úgy volt, hogy októberben megyek ki először, addig az előtte lévő egy hónapban folyamatosan ment a csetelés, este amikor meg mindketten rárétünk már a facetime órákig.

Barátnőm folyamatosan mondogatta, hogy mennyire hiányzom, mennyire szeret, annyira várja, hogy itt legyek stbstb. Mint amit szerelmes párok csinálnak ofc. Tökéletes volt minden, azt éreztem mint az előző hónapokban, hogy ő szeret engem és én is őt.

Jött az első kimenetel október elején ugyebár.

Egészen odáig amíg oda nem értem bombázott üzikkel, hogy mennyire várja hogy odaérjek stbstb. Tehát semmi előjel.

Oda értem, nagy happy stbstb. Úgy éreztem én vagyok a legboldogabb a világon.

Aztán másnap látom rajta, hogy valami nem oké.

Nagy nehezen kihúztam belőle és azt mondta, hogy nem tudja kimondani nekem a "szeretlek" szót, nem érzi a pillangókat, legjobb barátnak tekint rám.

Én meg így wtf??? 100-ról a 0-ra estem percek alatt. Egy héten keresztül szenvedés volt, rengeteg sírtunk, én meg totál kivoltam lelkileg, semmi előjele nem volt ennek, mielőtt kimentem hozzá napokkal ezelőtt még azt mondogatta nagy örömködve, hogy nagyon sokat gondolkodott és ha hazajön, akkor költözzünk össze meg hasonlók. Amikor már kimentem, azt mondogatta, hogy szorongást érez az összeköltözéssel kapcsolatban, mert az van a fejében, hogy hazajön és nincs válaszhatósága és ez taszítja. Én meg nem érettem az egészet mert ő találta ki ezt az egészet + naponta küldözgetett lakásokat, hogy ez milyen kis fain lenne meg abban hogy eltudna képzelni minket, én meg csak mosolyogtam és boldog voltam, hogy tervez velem, de erőltetni nem erőltettem teljesen. Unfairnak éreztem, hogy ő magába ilyen érzéseket képzett, és én iszom meg a levét. És akkor a semmiből még jött ez. Életem legrosszabb hete volt. Azt mondogatta csak, hogy nem tudja mit érez. Mind ezekmellett bújt hozzám folyamat, szexeltünk rengeteget. Egyszerűen a viselkedése azt mutatta hogy még mindig ugyanúgy oda van értem, de az ellenkezőjét mondta.

Utolsó nap nagy sírások közepette elváltunk egymástól. Még mindig nem értettem ezt az egészet, teljesen össze voltam törve mert nem láttam logikát ebben az egészben, megkértem arra, hogy őszintén mondja meg, van valaki más a dologban? megismert mást? Azt mondta, hogy az életére esküszik, hogy nem. Elhittem hát neki, mert úgyismertem meg mint egy nagyon lelkiismeretes lányt. Azért ott motoszkált még ez a gondolat bennem sokáig, de elengedtem.

Itthon voltam már egy hete, mikor egyszer csak kaptam tőle egy üzenetet, hogy mennyire hiányzom neki és nem érti miért csinálta ezt az egészet, mert szeret. Egyszerre örültem és bánkódtam is. Még mindig nem érettem mi ez. Napokat beszélgettünk erről írásban és telefonon. Állítása szerint azért történt mind ez, mert nagyon nehéz most az iskola, és mindenkit eltaszított, a barátait és a családját is. Úgy voltam vele, hogy ha bizonyít, akkor eltudom nagynehezen felejteni ezt az egészet. Ezt meg is mondtam neki, de azt is, hogy ehhez sok időre van szükségem.

Megbeszéltük, hogy November közepén újra kimegyek hozzá 10 napra. Így is lett. Életem legjobb 10 napja volt, utaztunk az országon belül sokat, láttam rajta, hogy folyamat kimutatja azt hogy szeret, ölel - csókol, a kedvemben jár.

Itthon ülök újra, és a sok sok rengeteg jó élmény után még mindig nagyon motoszkál bennem azaz érzés, hogy még mindig nem tudok bízni benne, nyílvány persze lehet csak még idő kell. De nem merek a fejemben kialakítani egy olyan jövőképet, amiben ő is benne van úgy, hogy egy olyan ember ő, akire támaszkodhatok, tervezhetek. Szeretem őt tényleg nagyon, annyira de annyira terveznék vele a fejemben, mint hónapokkal ezelőtt. Folyamatosan beszélgetünk, felhív stb úgy mind régen, szóval most jó minden. De akárhányszor ebbe belegondolok abba, hogy tervezni vele, csak az ugrik be, hogy mi van ha megint eljátssza? Annyira bizonytalan ő mindenben, egyszer így gondol dolgokat egyszer úgy (így mindennel kapcsolatban, nem a mi kapcsolatunkban értem ezt most). Építhetek egy ilyen típusu emberre vajon? Tervezhetek vele ismét? Vagy ha egyszer eltört a bizalom bennem, javítható az még?