Szakítás / Szünet külső stressz beékelődése? Tapasztalatok, tanácsokat szeretnék kérni pároktól, nőktől

Sziasztok!

Férfi vagyok, párommal 20 év felettiek vagyunk és most 2,5 éve vagyunk együtt novemberben. (23 és 22 év)

Egy hete beszélgettünk, feljött egy kis időkérés részéről, vagy szakítás, nem is tudom hogy fogalmazzuk a helyzetet.

Beszéltük, hogy 2 hete őrlődik ezen a dolgon, és mindenképpen szükséges idő rendbe rakni magát.

Volt pár hiba amiről beszélt részemről, amit nehezen élt meg. Pl Sokszor voltam negatív az elmúlt időszakban, ezáltal sokszor jó társaság sem voltam. Úgy gondolja, hogy ő nagyon próbált pozitivitást belém hozni, de mint ha annyira nem sikerülne neki, és nyilván nagyon lefárad.

Tudtunk egymással feszülten viselkedni, így én is, és nehezen élhette ezt most meg.

Azt is tudom, hogy magát hibáztatja egy részről, mert esetleg nem érzi most magát alkalmasnak kapcsolatban való jó megfelelésre részemre, mert sokat panaszkodtam hogy hiányzik, nehéz hogy nem tudunk találkozni, vagy hogy most elutazni külföldre idő hiányában.

Ezek miatt támadt benne olyan érzés, hogy nem lenne elég arra, és nem elég jó ahhoz amit én "érdemlek". Ezt ő mondta.

Ez a beszélgetés alatt végig fogtuk egymás kezét, hosszú ölelések voltak és csókok is voltak mégis.. A legnehezebb percekben is, sokat sírt és láttam hogy vevő lenne megoldani, de elhatározta magát és tényleg szeretne egy kis időt.

Az életében rengeteg volt most a külső stressz, diplomázás (egyszerre csináltuk) ami rengeteg stressz volt, nyáron a munkájából adódva és egy munkatársa kapcsán aki zsarolta, hogy minden megrendelt munkáját lemondja ha nem csinál meg egy munkát, ez óriási stressz volt neki és félelem.

Most pedig, ő pesten kezdett új sulit ahogy én is. Közben elkezdtem dolgozni másfél órára tőle, mert én levelezőn vagyok, teljes munkaidőben itt dolgozom és hétfőtől - péntekig itt vagyok.

Neki nagy stressz a sulis beilleszkedés, az új lakhely. Ahogy nekem is nagyon nehéz a munkahely és kompenzáltam rengeteget, ami miatt negatív voltam mert hülyén hazavittem, nem kommunikálva róla normálisan.

Már ívelünk ki belőle, akkor történt ez.

Nyilván ezen az okok miatt "panaszkodtam" hogy hiányzik stb, de ez csak az utána való vágyódás, hogy hiányzik, semmi több, sosem éreztem hogy nem lenne elég számomra.

Amit tudni kell, nincs gond a távval. Hisz másfél évig úgy éltünk, hogy hétfőtől csütörtökig én pesten voltam egyetemen, ő pedig a lakhelyünkön, aztán jöttem hozzá haza, és minden klappolt. Szünetekben is, hisz mindig részünk volt az utazás és hogy esetleg elkell menni 1 hétre dolgozni stb. Evvel sosem volt baj.

Ő is bevallotta, hogy keveset kommunikáltunk és ő sem merte most elmondani ami aggasztja mikor elkezdett 2 hete gondolkodni, viszont szeptember elején pedig még egy csodás gesztussal, közös kép kisérő üzenetében kaptam meg tőle, hogy mennyire szeret és kislányként mindig ilyen kapcsolatról és szerelemről álmodozott, mint ami nekünk van és mindenkinek ilyet kíván.

Ez nem tűnik el egy hónap alatt, ezek mellett..

Nem értem.

(3. fél stb nincs a dologban egyikünknek sem, ez 1000% mert mindketten maximálisan bízunk egymásban és a legőszintébbek vagyunk)

A negatív időszakban is sokat találkoztunk, voltak programok viszont nyilván néhol negatívabb volt a hangulat abban a kis időben, amikör hétvégente együtt voltunk.

Úgy érzem, a nyári traumája és a sok külső stressz fárasztotta el, és az hogy tőlem most nem érezte a nyugalmat, plusz magával szemben kritikus az alkalmasság terén.

Az időt és a teret megadom neki, de biztosítom arról, hogy türelmes vagyok és várok, itt vagyok.

Mit tanácsoltok? Ebben a helyzetben nem kezelhetjük egymást idegenként, nem a végét akarjuk. Ő is gondolkodni szeretne és időt, nem zárta ki, hogy velem akar lenni, ez a célunk a jövőre. Viszont ezért tennünk kell idővel.

Miket próbáljunk meg?

Én magam részéről felkerestem egy mentálhigiénés szakembert, akinek ez a területe, és ő is a megoldással bíztatott, esetleg hogy menjünk el hozzá párban, viszont evvel most nem fogom megterhelni 1 hét után, és hogy időt kért.

Tippek, ötletek?

A kapcsolatunkban sosem kételkedtünk egymásban, ennél nehezebb helyzeteken is túlestünk és úgy érzem, a sok külső stressz és a kommunikáció miatt estünk ebbe a helyzetbe, és hogy félreértettünk sok dolgot a másikon, ezt nem kellene temetni.

Feltétel nélkül, a lehető legjobban szeretjük egymást, hálát adtunk mindig a másikért és újra és újra egymásba szerettünk.

Úgy érzem, már a rózsaszín ködön kint voltunk és ez már a szeretet szint, ami komolyabb és magasabb.. Ezt a helyzetet kihívásként élem meg az élettől, mert minden tökéletesen ment eddig, mindig előre vittük egymást és egy az életünk, tavasztól pedig szeretnénk teljesen összeköltözni már és egy bázist.

Mi lehet benne?