Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Szerintetek helyén kezelte a volt barátnőm a helyzetet?
Kezdjük az elején én 29 vagyok, ő 25 éves.
Eleinte tök jól indult a kapcsolat, meg volt az összhang, jókat beszélgettünk stb, nem volt kínos csend, tehát komoly kapcsolatnak indult az egész, aztán a 7-dik randinkon megtörtént köztünk az első szexuális együttlét is. Volt előtte egy csomó petting meg előjáték is tehát be indultam rendesen előtte, csak elég nagy "teljesítmény-kényszert" ültetett belém egy bizonyos mondatával. Konkrétan azt mondta hogy szereti ha "jól meg....." Aztán beraktam neki és menet közben el puhult kicsit a szerszám, és azt éreztem hogy nagyon fájnak már a heréim, ugye akkor szokott mikor nagyon sokat állt előtte, kielégülés nélkül, aztán ezt mondtam is neki, és nagyjából meg értette úgymond,és csak azt éreztem hogy hason kell feküdnöm mert rettenetesen fáj, aztán nem elégültem ki,ő sem elégített ki, holott én őt igen mert kinyaltam. Mert miért vagyok puha stb, mi a bajom stb jöttek a kínos kérdések, De akkor nem tulajdonítottunk neki akkora jelentőséget, inkább csináltunk mást. Rá következő héten megint találkoztunk és együtt akartunk lenni, de nem működött a szerszám, bevallom rettenetesen izgultam akkor, hogy mi van ha megint az történik mint múltkor stb stb, akkor az ő mondatai, úgy éreztem nyomást helyezett rám durván, és emiatt szakított is velem, rögtön. Próbáltuk meg beszélni a dolgot, mondtam hogy izgultam, meg kívánom is de nem hitt nekem. Nem volt türelmes nem nyugtatott, csak kiadta az utamat, teljesen össze törtem, mert szeretem ezt a lányt. Még egy esélyt nem érdemeltem volna meg?
Bizonyos szempontból szerintem helyén kezelte. Lehet, önzőség mások szemében, de én sem akarnék olyan kapcsolatban élni, ahol annyit sem mondhatok, hogy szeretem, ha jól megb.sznak, mert a férfinak ettől olyan teljesítési kényszere támad, hogy semennyire nem megy a dolog. A szex egy kapcsolatban nagyon is fontos dolog, ha az ember hosszútávra tervez. Normális ember fel tudja mérni, hogy ez alapján várható teljesítményileg romlás is, és ez még csak az eleje.
Más férfi segítségnek érzi, ha a nő elmondja, mit szeret. Ez csak normális kommunikáció, nem nyomásgyakorlás. Szerintem.
6-os!
Jó nagy gci vagy, pont mint anyád.
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!