Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Kinek kellene fizetnie a telefont?
Pár hónapja párommal nagyon csúnyán összevesztünk. Miattam robbant ki a veszekedés, én viselkedtem hülyén, amivel felidegesítettem őt. Annyira ideges lett, hogy a földhöz (a kőhöz a konyhában) vágta az első dolgo(ka)t, ami a kezébe került. Ez a fejhallgatója és a telefonja volt, de teljes erőből. A fejhallgatójának az egyik fele tönkrement, azt pár napon belül vett is másikat. A telefonjának "csak" teljesen szilánkosra tört a képernyője, de még működött. Most, pár hónappal később romlott el szinte teljesen. Alig érzékeli az érintést, kb csak telefonálni lehet rajta, de azt is ki tudja, meddig...
Nekem annyira bűntudatom van, hogy miattam romlott el a telefonja (és a fejhallgatója). :( Már aznap, amikor összevesztünk, vagy másnap mondtam neki, hogy majd veszek neki másikat, csak nem voltam túl jó anyagi helyzetben, ez azóta sem rendeződött, sőt, csak rosszabb, szóval most semmiképpen sem tudnám én fizetni, de idővel majd vissza tudnám adni az árát. Ezt neki is mondtam, de azt mondja, hogy nem az én hibám, nem nekem kell fizetnem, de közben érzem rajta, hogy nem gondolja 100%-osan így, biztosan ő is neheztel rám és örülne neki, ha én fizetném.
#30: Én ki akarom azt is.
#31: K.rvára nem. Minden gyerekkorra vezethető vissza, illetve a "majdnem exemre". Na az tényleg egy idióta gyökér volt, ők ketten ég és föld...
#32: Ember, NEM ÍRTAM ILYET! A kommentjeim között mikor bizonygattam azt, hogy mároedig nekem ki kell fizetnem???? Feltettem egy kérdést, mert nem vagyok benne biztos, hogy most kinek kellene fizetnie. Akik erre válaszoltak, azoknak nem kezdtem el bizonygatni, hogy igenis nekem kell kifizetnem! Te hol látsz ilyet??? Én csak azt írtam le többször is, hogy a barátom nem "ideggyenge". Feltettem EGY kérdést, amiben leírtam EGY szituációt, és már mindneki azt hiszi, hogy jobban ismeri őt nálam... Nyilván nem fogom hagyni, hogy valótlanságokat állítsanak róla idegenek.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!