Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Lehetséges, hogy a párom féltékeny rám és a lányomra?
Párom és én kora 40-esek vagyunk, a lányunk 15, most kezd kamaszodni.
Én az az apa vagyok, akire mondják, hogy "szerelmes a lányába". :) nagyon szoros volt egész kicsi korától kezdve a kapcsolatunk annyira, hogy az első vérzéséről és szexuális kapcsolatáról is nekem beszélt először, utóbbiról pontosabban csak nekem. Nagy beszélgetések, közös programok vannak a mai napig és a közös alvás is meglenne, ha ezt a korára való tekintettel nem éreznénk már kellemetlennek. Lényegében a legjobb barátok vagyunk.
Párom zárkózottabb, mint én, de ettől még ugyanúgy szereti a lányunkat, csak inkább az a katonásabb, tanítónénisebb típus volt mindig is. Nem enged könnyen magához közel embereket, nekem sikerült eddig egyedül "feltörnöm" (és nem bántam meg :) ).
Legutóbb a lányom meghívott a barátaihoz, és ezek után vettem észre rajta, ami gondolkodóba ejtett. Károsnak nevezte, hogy ennyit vagyok a lányunkkal, meg összehasonlította a vele és lányommal töltött időt (így sem vagyok a lányommal többet, mint vele). Kisebb megjegyzések vannak mindig, amik hol vicces, hol számonkérő formában történnek és több apró ilyen van. Aztán olvastam egy cikkben arról, hogy az anyák néha féltékenyek tudnak lenni a lányaikra, bár nem konkrétan erről szólt, de elgondolkodtatott.
Ismerős ez a helyzet, más találkozott már ilyennel? Nem akarom, párom periférián érezze magát, mert teljesen más intimitás az, ami a lányom felé van és ami az ő irányába.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
10es, tökéletes válasz. mondjuk nekem az is furcsa, miért érzed jól magad egy tini társaságban?! Talán valamiféle kapuzárási dolog? Így éled ki a fiatalságod? Nem akarlak ezzel megbántani. De vajon a lányod társasága mit szól ahhoz hogy apu is ott van mindenütt?
Vagy lemész a szintjükre? Én 30+osan sem tudom már megtalálni a közös hangot a tizenévesekkel. Nyilván, nem vagyunk egyformák.
Ne haragudj, de nem ez a normális. Neked nem a tinikkel kéne bandázni, hanem a feleségeddel felnőtt programokat csinálni..
10-es köszi, ezt átgondolom.
11, semmi kapuzárási pánik. A legtöbb 25 évest meg tudnám kapni, ha akarnám, nem tudom, hogy miért rám gerjednek, de ezek tények. Nem félek az öregedéstől, akár már most itt tudnám hagyni ezt a helyet, készen állok rá, semmi nem hiányzik az életemből. Rossz helyen keresgélsz, ha valami traumát akarsz felfedezni a lányom meg az én kapcoslatomban. Azt is mondtam, hogy nincs ott apu "mindenütt", egy ilyen mgehívás volt eddig részéről. Ne örüljek annak, hogy a lányom felvállala barátai előtt? És nem kell lemennem a "szintjükre", egy 15 éves max tapasztalatlanabb lehet, de nem hülyébb, mint egy 40 éves. Nem lehet sok barátod, ha így közelítesz a dolgokhoz.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
#12
"nincs ott apu "mindenütt""
Fent még ezt írtad:
"Nagy beszélgetések, közös programok vannak a mai napig és a közös alvás is meglenne"
Bocsi de a leírásod alapján tényleg úgy hangzik mintha elhanyagolnád a feleséged a bizarr viszonyodért a lányoddal. Ha így van akkor tök jogos hogy nem örül neki.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
Miért tetted fel a kérdést akkor, ha szerinted minden úgy jó ahogy van? 🤔
Mivel csak abból tudjuk levonni a következtetést, amit itt leírtál, nem értem a felháborodást sem.
Ne mond nekem,hogy az a normális, ha 15 évesek 40+os emberekkel lógnak! Majd térjünk vissza ide, ha a lányod 40+os férfiakkal fog kezdeni, vajon az is tök rendben van e?
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
#14
Majd alszanak hárman együtt a lánnyal meg a másik fószerrel. 😂
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
Kíváncsivá tettél kérdező, hogyan zajlik egy ilyen összejövetel? Miről szoktatok beszélgetni? A fiatalok beszélnek a mai gazdasági helyzetről? ( Gondolom mennyire érdekli őket. Engem sem izgatott ilyen idős koromban) Vagy te meséled a régi csajozási szokásaidat?
Nem mondta senki, hogy hülyék a 15 évesek. De akkor sem egy generáció. Nem egy élethelyzet.
Akárhogyis szépited a dolgot.
Nem azzal van baj, hogy fiatalos apa vagy.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
Van egy ilyen kollégám.
Neki 10 éves a lánya, 11 a fia.
És nagyon durva a kapcsolatuk. A gyerekeknek nincsenek barátaik. Apuka van velük állandóan.
Éjszaka a gyerekek úgy alszanak el, hogy apuka a két gyerekágy közé tesz egy matracot.Anyuka pedig a saját szobájában :D
A gyerekek nem fürdenek még egyedül. Fürdeti őket. A fogukat az apjuk mossa meg.
Kb. ilyen a kérdező viszonya is.
Az anyuka egyszer megjegyezte, hogy néha lehetne kettesben is program. Az apuka válasza határozott nem. Gyerekek nélkül soha.
Az ilyen apák és anyák elfelejtik, hogy a gyerek egyszer kirepül, és akkor már éli a saját életét. Nem lesz szükség mindennap a szülőre. Akkor pedig a házastárs marad csak, akit lehet h nem is ismer már, hiszen le sem tojta...
Számomra ez beteges kapcsolat. Hagyni kell teret a gyereknek. Így konkrétan élet képtelen lesz. És kérdező, ne csodálkozz azon, hogy a párod egyszer csak megunja a dolgokat.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!