Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Miért tűnt el a szex a kapcsolatunkból?
Huszonévesek vagyunk, 1.5 éve házasok, és a szexuális életünk gyakorlatilag megszűnt.
Kisebb-nagyobb nyaralások alkalmával szeretkezünk többször (ezeket úgy érzem élvezi), de otthon szinte teljesen abbamaradt, és ez engem baromira zavar.
Úgy érzem a feleségem egyáltalán nem akar velem együtt lenni.
Nem hagytam el magam, rendszeresen sportolok, csak fogytam és izmosodtam mióta együtt élünk.
Hétközben rengeteget dolgozik, azt feladtam, de hétvégente még rátudtam venni néha, de az elmúlt 2 hétben semmi.
Mindig csak én kezdeményezek szexet, ő soha.
Ma este megpróbáltam hozzábújni, csókolgatni, de a csókokat vicceskedve visszautasította, majd miközben öleltük egymást, hirtelen megsértődött és dühös lett, mert tegnap megbántottam egy szerintem aprósággal. Ezt az apróságot reggel megbeszéltük, elnézést kertem este azonnal utána es reggel is, és eltöltöttünk egy tök jó közös napot, majd most, amikor épp lenne időnk és energiánk szeretkezni, elővette megint, így megint nem lesz szex.
Nagyon megbántott, szomorú és dühös vagyok, egyszerűen egészségtelennek tartom hogy a húszas éveim közepén megszűnt a szexuális életem.
A kapcsolatunkat egyébként kitűnőnek érzem, és nem akarok nagyképű lenni, de tényleg jól nézek ki, azzal biztosan nincs gond, ez visszatérő probléma is volt a kapcsolatunkban, mert nem érzete magát biztonságban az elején a környezetemben levő lányok viselkedése miatt, csak mióta látja, hogy tényleg nem csalnám meg.
Elnézést, ha össze-vissza írtam, szomorú vagyok.
"Ha annyira ez zavarta volna, akkor próbál rá megoldást keresni. Vagy ettől függetlenül is élvezni."
Mekkora egy tapló paraszt vagy.
#11: Húha... Most megyek is sírni az ágyikómba, mert gyk-n egy szerencsecsomag indoklás nélkül beírt rám 2 szót, ami ráadásul ugyanazt jelenti.
Nem, nem vagyok az és javaslom egy magyartanár és/vagy egy pszichológus felkeresését. Köszi!
"korábban panaszkodott néha, hogy kevés számára az előjáték, és néha fájdalmas számára a szex"
Ilyenkor te mit tettél? Hogyha valami fáj, nagyon könnyű megutálni!
Azt pedig szintén értékeld át, hogy egyébként minden rendben a kapcsolatban, mert az őszinte kommunikáció mindenképp hiányzik, ami az alapja! Kezdjetek el beszélgetni, kérdezz rá, hogyan volna neki jobb az együttlét, nem szégyen tanulnod! Hogyha pedig nem akarja megbeszélni, megoldani a problémát, akkor halálra van ítélve a kapcsolat.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!