Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Miért érezzük magunk mindketten egyedül?
A párommal 4,5 éve vagyunk együtt, és voltak problémáink mindvégig, kisebbek nagyobbak de mindig szerettük egymást, azért azt fontos megjegyeznem,hogy mindketten mentális betegek vagyunk, depresszió és borderline.
Nemrég volt egy közös traumánk a szeretett kisállatunk a kezeink között halt meg, és azóta mintha mindketten csak robotok lennénk. Nem érzünk egymás iránt semmit és nem is akarunk egymáshoz érni különösebben. De közben ezt mindketten észrevettük és aggaszt is minket, hiányzik, hogy tudjunk valamit érezni.
Nem tudom,hogy mindketten teljesen leblokkoltunk a halálesettől vagy szimplán elég volt ennyi,hogy vége legyen.
Azt hozzátenném,hogy én egyébként azóta nem csak tőle zárkóztam el, teljesen egyedül érzem magam.
Tervezzetek be sok közös programot (mozi, színház, kisebb kirándulások, fürdőhelyek). Alighanem összecsiszolódtok, főleg akkor, ha közben meg-megfogjátok egymás kezét, megsimogatjátok a másik arcát, haját)Te is kezdeményezheted).
Fő, hogy legyenek közös programok, amik kizökkentenek ebből a letargiából.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!