Hogyan kezelnétek, ha a párotok pont a számotokra legfontosabb tulajdonságotok iránt lenne teljesen közömbös?

Nagyon sarkítod a dolgokat, és összemosol egymással össze nem függő dolgokat.

Nincsenek általánosságban vehető tulajdonságok. Nyugodtság, higgadtság? Ez nagyban függ attól, hogy milyen körülmények között, milyen területen, stb. nézzük.

Ráadásul ami egyik területen előnyös, az a másikban hátrányos lehet. Amikor a kettős lábszártörést szenvedett beteget viszitek a kórházba, akkor kulcsfontosságú, hogy legyen, aki tartja a betegben a lelket, ehhez pedig nyugodtnak kell lenni, vagy legalábbis annak kell látszani.

De ugyanez a magánéletben egyáltalán nem biztos, hogy sikeres. Engem például az a nagy fokú, szinte már mesterkéltnek tűnő nyugalom iszonyatosan tudna irritálni, ha állandóan úgy viselkedne a barátnőm.

A fogalmakat is kevered. Valamit nem kiemelni, ignorálni, meg utálni nem ugyanaz. Attól, mert valamit nem emelek ki, még szerethetem.

Abban is rémesen torz a meglátásod, hogy attól lenne két ember kapcsolata és kommunikációja tökéletes, vagy legalábbis ideális, hogy ugyanazt (az egy dolgot) tartják fontosnak egymásban. Az valóban jó tud lenni, ha valamiben hasonló a meglátásuk. (Persze, az sem feltétlenül baj, ha nem.) De te nem ezt mondtad. Attól, mert a szerelmem nem ugyanazt tartja a leglényegesebb tulajdonságomnak, mint én, ez nem jár azzal, hogy ne lehetne mély, pezsgő beszélgetéseket folytatni. Már csak azért is hibás a megközelítésed, mert mindössze egyetlen jellemzőre fókuszálsz.

8

Miért gondolod, hogy a párommal nem tapasztalom meg életem beszélgetését emiatt? Nagyon jókat tudunk beszélgetni, főleg, hogy ő is szakmabeli, csak nem teljesen érti, miért jó nekem az, hogy pörgetem az agyam akkor is, mikor más örül, hogy pihenhet. Ő lustibb, nekem ezzel nincs bajom. Lehet, hogy pont feszélyezne, ha olyan lenne, mint én és nem kedvtelésből csinálnám ezt, hanem hogy lépést tartsak vele.

De száz szónak is egy a vége, ha úgy érzed, nem kerek a párkapcsolatod és magányosnak érzed magad a párod mellett, ki kell lépni...

Ez így kicsit olyan, mintha halat és csodálatot várnál azért, amit csinálsz. Ez pedig elég visszás.

Mintha dícséretet várnál érte, hogy életeket mentesz.

Ne érts félre, nagyon fontos munka és tényleg jobban meg kene becsülni, de a jó emberek sosem hangoztatják magukról, hogy azok és nem várnak érte köszönetet sem, mert nem ezért viselkednek “jól”.

#16! Úgy jön ide, hogy naponta 20x kéne dicsérnie, hogy nem írtad, le, hogyha nem szavakkal, mégis mivel kéne kifejeznie, hogy ő ezt a tulajdonságodat értékeli a legjobban, bár többen kérdeztük. A többieknél például honnan tudtad? Amikor épp higgadtan nyugtatsz valakit otthon, ő révedező tekintettel néz rád?🤣

Szerintem egyszerűen arról van szó, hogy rossz helyről várod az elismerést. Miután ellátok valakit, és bekerül a kórházba, a te munkád végetér. Mire a beteg meggyógyul, mindenki megnyugszik, ti már nem találkoztok. Bár a beteg és a hozzátartozók biztosan nagyon hálásak, az hozzád már nem jut el.

Abban pedig igazad van, hogy a nagy elismerő beszélgetés valószínűleg el fog jönni. Egy kollégáddal. Ő lát ugyanis olyan helyzetekben, ahol ez a tulajdonságod megmutatkozik, és neki lesz fontos. Ha szerinted ez kell egy jó kapcsolathoz, akkor válassz szakmabelit, ez a megoldás.

#12

Én nagyon szerettem az egyik exemet, kiváló érzéke volt a művészethez (nekem annyira nem), sokat eljártam vele különböző kiállításokra, mindig meghallgattam a véleményét, és őszintén szerettem. Pár hónapra rá elhagyott egy "művészlélekért". Eleinte fájt, hogy elhagyott, hiszen nagyon szerettem, de miután lecsillapodtak az indulatok, észrevettem, hogy sokkal jobb neki vele, mint velem. Jobb, vagyis inkább azt mondanám, hogy megfelelőbb társat talált magához. Elmondása szerint ő is szeretett engem, csak útközben összetalálkozott élete párjával, akivel igazán összhangban voltak.

Úgyhogy nem mindig elég a szerelem, hanem szükség van arra is, hogy azt a két személyt egy fából faragják.