Tényleg lejjebb kellene adnom az igényeimet, hogy boldog lehessek egy kapcsolatban?

Sajnos nem tudom ilyen pontosan megfogalmazni, hogy mik is az igényeim, de állandóan azt tapasztalom, hogy ezek óriási elvárások a másikkal szemben. Magamban is keresem a hibát, így bizonyos dolgokkal kapcsolatban lejjebb adtam az igényeimet és kissé megalkudtam, de van benne egy frusztráltság ezzel kapcsolatban, hogy mégsem jó így nekem. Viszont nem akarom szóvá tenni egy idő után, mert azt érzem, hogy a másik nem tudja megadni és ezek sokszor olyan "alap" dolgok, amik ha nem jönnek maguktól és kérni kell, akkor nem az igazi.

Bonyolultan írtam le, de remélem, nagyjából érthető. Hogyan legyek boldog egy kapcsolatban anélkül, hogy a másikat "csesztessem" olyanért, amiről nem tehet? Teljes elfogadásnak mik a határai?

Pl. szülőkhöz való túlzott ragaszkodás. Egyfelől szimpatikus, mert családcentrikusságra utal, de közben akadályozza, hogy saját családunk legyen, mert a szülők mindig előrébb vannak sorolva. Ez most csak egy hirtelen kiragadott példa volt.