Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Miért ilyen a viselkedése velem?
a barátom azt mondja szereti húzni az agyam, és így viccelődik velem, de én ezeket egyáltalán nem tartom viccesnek.
Utánam még sok nője lesz, meg lecserél más nőre, de ő ezt is csak viccnek szánta, persze nekem ez nem esik jól. Ilyenkor kifejti, hogy csak engem szeret, és sosem szakítana velem. Nézi előttem más nőknek a képeit is, épp amiket felraknak az üzenőfalra.
Volt már olyan is hogy elkészítettem neki egy szendvicset, mikor itt volt nálunk, először azt mondta, hogy valamiből keveset tettem rá, vigyem vissza, meg olyan is volt, hogy azt mondta nem eszi meg, de utána azt mondta, én mindent komolyan veszek, és csak viccelt.
Szerinte túl sokat gondolkodok, és ha szakítanék vele, akkor más csak szexet akarna tőlem, senki nem venne olyan komolyan, mint ő.
Már szinte sosem dicsér meg semmiért, sokszor mondja mennyire lusta vagyok, ha nem egyből állok fel neki kaját készíteni. Már abba is belekötött, hogy rakom ki neki az ételt.
Lenne rá fogadásom, hogy a kérdező nem százas....
Ezt egy normális nővel nem lehetne megtenni.
"senki nem venne olyan komolyan, mint ő"
Hát pont ő nem vesz komolyan!
Én utálnám az ilyen játszmákat, rövid úton szakítanék vele.
Ilyenkor azt válaszolom neki, hogy ha nem vagyok jó neki semmiben, akkor miért van velem, ilyenkor a válasza az, hogy a veszekedéshez nagyon értek, meg hogy velem nem lehet békében lenni, hiszen ő csak viccelt.
De volt mikor azt mondta rám, mekkora szemét vagyok, ilyenkor azt mondta hogy sajnálja, és olyankor jóval kedvesebb velem.
De mi tart mellette, ha folyamatosan megaláz...???
A bré?
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!