Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Érdemes előre gondolkodni 5-10 évet és aggódni vagy nem?
24 éves vagyok, másfél éve vagyok együtt a barátommal. Neki olyan a munkahelye, hogy 11-19/20 óráig van a munkaideje egy nap, illetve havi 1-2 alkalommal szombaton is mennie kell (sportban dolgozik). Neki ez a hivatása, ráadásul most februárban kezdett itt dolgozni, előtte szintén sportban, de más jellegű munkát végzett. A jelenlegi kapcsán nagyon lelkes és imádja..
Viszont így a napokban eszembe jutott, hogy azért mondjuk egy 5 év múlva kb, 30 körül én alapítanék családot, de ez így elég rossz lenne, hogy kvázi a gyerek apja 8 körül vagy később jár haza, konkrétan lemaradna a gyermeke(i) gyerekkoráról, tekintve, hogy általaban a kisgyermekek ilyenkor már alszanak. Nekem az apukám munkamániás volt, sosem foglalkozott velem, ezért én ebből tanulva mindenképp szeretném, hogy ha családom lesz, az legyen tényleg egy család, mindkét szülő legyen aktív résztvevője a gyermeknevelésnek, sokat legyünk együtt, sok közös programmal, időtöltéssel. De őszintén szólva... barátom nem hiszem h itt akarná hagyni ezt a melóhelyet, viszont ezek mellett nem lesz túl sok ideje hétköznap a gyerekre.. én rajtam lenne minden felelősség, gyereket elhozni bölcsiből/iskolából/különórákra vinni, ráadásu lez 2 gyermek esetén kvázi lehetetlenség.. csak én lennék a gyerek életében..
tudom-tudom, fiatal vagyok még, lehet nem is a jelenlegi párom lesz az igazi (bár jól megvagyunk) de valahogy ez így eszembe jutott az elmúlt napokban, és nem tudok szabadulni a gondolattól.. és agyalok ezen, pörgök. Mit gondoltok? Felesleges ezen ennyivel előre agyalni vagy azért már 24 évesen érdemes ezzel foglalkozni?
Szerintem nincs semmi baj azzal, hogy gondolkozol a gyerek-témán. Egyrészt, az embereknek általában kapcsolaton kívül és belül is van véleménye arról, hogy szeretne-e gyereket vagy sem, ha pedig szeretne, akkor azon a lencsén keresztül is vizsgálja a (jövendőbeli) társát, hogy mennyire lenne megbízható szülő. Másrészt pedig, ha ennyi ideje együtt vagy a barátoddal, nem meglepő, hogy a gyerekvállalást is vele képzeled el, és nem a szomszéd Papp Jóskával.
Szerintem is mindenképpen megérdemelne egy beszélgetést a dolog, szerintem érdemes minél általánosabban fogalmazni, hogy mire odaértek, hogy gyerek lesz, vagy ő hogy képzeli el a dolgokat, stb., nehogy azt érezze, hogy a jelenlegi munkahelyével vagy elégedetlen, főleg, hogy ő szereti, és jól érzi ott magát.
Egyébként ez a jó munkahely még nem jelent mindent. Sokan vannak, akik olyan munkahelyeket hagynak ott, amit szeretnek, mert jön egy még jobb lehetőség, vagy fejlődni szeretnének, vagy elköltöznek, vagy pályát módosítanak, stb. Sőt, én jártam már úgy, hogy 3 hónappal kezdés után még imádtam a munkahelyem, de kb. fél év körül a főnök elkezdte kimutatni a foga fehérjét, és egy éven belül egyszerűen le kellett lépnem a mentális egészségem érdekében. :D Illetve a gyerekvállaláshoz nagyon sok dolgot fel kell adni a korábbi életmódotokból, lehet, hogy reálisan felméritek, mire oda értek, hogy ebbe a munka is beleesik, de jelenleg még nem gondolkozik ezen a párod, mert nem tartotok ott. Szóval sok minden lehetséges.
Nyugi, én sose jöttem össze az illetővel, csak plátói, de így is végiggondoltam 😂
Hasonló beosztása van, csak durvább. Ő reggel is dolgozik estig, heti min.6 napot. De van "uborkaszezon", amikor hosszabb szabi is belefér. Részben én is azon a területen dolgozom, csak nem ennyit, de belelátok, tudom, hogy ez ilyen. Szóval engem nem zavarna egyáltalán. Nekem az a normális és fontos, hogy a párom azt csinálja, amit szeret. Ez van, nyilván, a gyerekre ezzel kevesebb idő jut, sok ilyen van. Szóval szerintem az a kulcsszó, hogy téged zavar-e. Beszélgethetsz arról vele, hogy ő, hogy képzeli el az életét mondjuk 5 év múlva. Lehet, hogy eleve ő is több időt szeretne otthon tölteni a családdal, lehet, hogy nem🤷🏼♀️ Ha nem beszéltek róla, sose tudod meg. Az meg azért nem lenne korrekt, ha most éltek, mint Marci hevesen, aztán 5 év múlva a semmiből közlöd, hogy mostmár jön a gyerek, nézzen magának valami irodai munkát.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!