Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Túlreagálom, hogy emiatt úgy érzem, meg kell felelnem a barátomnak?
Alacsony lány vagyok és van egy kis pocim. Tényleg pici, hiszen bőven 50 kiló alatti a súlyom. Sosem volt központi kérdés nálam ez, hiszen általában véve nincsenek súlyproblémáim. Jelenleg viszont észrevettem magamon ezt a kis változást, ami elkezdett zavarni, de inkább rácsodálkoztam, hogy bizony nekem is el kell kezdenem foglalkozni azzal, hogy a súlyomat megtartsam, mint mindenki másnak.
Fél éve van barátom, aki elég túlsúlyos, persze mindig mondja nekem, hogy le akar fogyni, de imád enni, és szeret jókat főzni, én szeretem hogy ilyen, mert elég gondoskodó típus. Ugyanakkor úgy érzem, hogy míg én mondtam neki, hogy elfogadom így, ahogy van és miattam nem kell lefogynia, addig amikor szoba jön, hogy van a hasamon egy pici felesleg, azt mondja, majd leadjuk, elkezd velem nézetni ilyen nagy átalakulásokat, egyszer sem mondta, hogy nem baj.
Lehet, hogy túlreagálom, de nekem ez fura. Hiszen még így is vékony vagyok, csak rám fér egy kis mozgás, a súly kérdés volt az egyetlen az életembe ami miatt nem voltak komplexusaim a külsőmet illetően, és most úgy érzem, egy teherrel több lett.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
Ne foglalkozz vele. Nem kell csontsoványnak lenni. Amíg az egészségedre nincs hatással a túlsúly (ami nálad nem kérdés), addig úgy élj, ahogy jól érzed magad.
A párod kritikájával pedig ne foglalkozz. Ha nem tetszel neki így, akkor keressen mást.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)

Az a problémája, hogy ő egy dagadt szar, te meg vekony vagy és most, hogy rajtad is lett egy nagyon minimális plusz, beledkot, mert féltékeny. Egy gyökerrel vagy együtt. Rajtad zavarja a plusz 0,5 kiló, de magan a plusz 50 nem probléma ? Honnan szeditek össze ezeket az idiotakat ???
23N
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
"Honnan szeditek össze ezeket az idiotakat ???"
Nem is ez a fő kérdés, mert idióta rengeteg van, volt és egyre több lesz. Inkább az a kérdés, hogy a nők miért is nem becsülik jobban magukat? Miért kell az ilyen barmok hülyeségeit mindenáron elviselni? Miért nem dolgoznak azon, hogy ne legyenek annyira kapcsolatfüggők, hogy ennyire kell maguk mellé egy mindegy milyen, csak legyen kan?Egyáltalán mit lehet szeretni egy nyilvánvalóan defektes fszon? Miért várják a nagy csodát, hogy majd megváltozik a csődör előbb-utóbb, hiszen ők mennyire szeretik, folyamatosan kinyalják a szőrös, büdös seggüket? Miért gondolják azt, hogy emiatt majd változtatni fog a viselkedésén? Mikor tanulják meg végre, hogy a jellem az adott dolog, és nem változik meg, max. rövid időre, amíg újra beetetik a szerelemtől égő naiv kis libákat?
És azon sem gondolkodnak el soha, hogy önmagukon kellene dolgozni elsősorban, hogy ne csicskuljanak be csak azért minden jött-ment hímnek, mert farka van.
N
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Máshogy gondolkodtok. Te a szerető, elfogadó gondoskodásból, ő pedig a céljait elérő, küzdő, eredményorientált jóakarásból. Az ő szemében ezek nagy célok, tenni akar érte, és mikor rólad van szó, akkor is így gondolkodik. Úgy gondolja neked is az a jó, ha azt mondja, hogy leadjátok, avagy minden rendben lesz, ne aggódj magad miatt. Ettől még elfogad így, csak nem tudja, hogy ez neked sokkal lényegesebb, mint a másik, hogy majd leadjátok.
És ha normálisan képesek lennétek beszélgetnétni, ezt már első vagy második alkalom után megtudtad volna általa, és nem ide írnál ki olyat, amit pár perc alatt meg lehet tudni a SZERELMEDDEL folytatott beszélgetésből.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
Azért vicc, hogy a 6-7 valaszolok így le lettek pontozva, de nekik van igazuk.
A srác lehet dagadt, a nőn meg persze egy igazán minimális felesleg se legyen :D vicc.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Inkabb az a vicc, hogy egy rossz szohasznalat miatt, amit siman lehet, hogy nem ugy gondolt a srac, itt ilyen messzemeno kovetkezteteseket levonnak azok a valaszadok.
Persze, ertem en. Szerencserlen ferfiakat ocsarolni tok oke, mindenert ok a hibasak, meg az esetleges felreertesek miatt is. Foldet rajuk. Ha no lennek, mar inkabb leszbikus lennek (ironia).
Kerdezo, ezt a paroddal kene megbeszelned, mielott barki velemenyere adnal itt.
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!