Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Tényleg sokat kérek, vagy ennyire bunkó a barátom és el kéne hagynom?
A párom mesterszakon tanul levelező tagozaton, mellette dolgozik főállásban, én pedig részmunkaidőben dolgozok, és az alapszakomat csinálom levelező tagozaton.
Mivel a párom olyan mesterszakot csinál, ami hasonló tudományág mint az én alapszakom, ezért megszoktam kérni, hogy segítsen az összes tantárgyamban, segítsen felkészülni, és kérdezze ki tőlem az anyagot, a pasim pedig ezt bunkón elutasította, hogy nem fogja tőlem kikérdezni az összes tantárgyat, van neki jobb dolga is, meg amúgy is mi vagyok én általános iskolás, hogy még ki kell tőlem kérdezni az anyagot?
Azt is mondta, hogy ha az összes tantárgyhoz az ő segítsége kell, akkor inkább gondolkozzak el azon, hogy tényleg nekem való-e az a szak.
Amikor mondtam, hogy a barátnőimet is kikérdezik a pasijuk, akkor arra csak annyit mondott, hogy akkor ezek szerint ők is megragadtak általános iskolás szinten, amihez a pasijuk papucs módon asszisztálnak.
A barátnőim mondták, hogy dobjam a pasimat, szerintetek?
22/L
#9
Segítséget kérhet azt nem mondta senki hogy ne tegye de amit kér az már túlzás. Ha nem vágja azt a szakot amit tanul akkor minek kezdett bele.
#11
Semmi olyat nem látok a kérdésben, ami túlzás lenne. Az nem túlzás, hogy azt kéri, hogy kérdezze ki tőle a tananyagot, az egy természetes dolog.
Önzetlen, jó szívű emberek még ennél többet is tesznek. Volt egy villamosmérnök aki munka után foglalkozott az én matematikai feladványaimmal, és segített nekem.
Nem az a baj, hogy egyesek sokat kérnek, hanem az a baj, hogy önző világot élünk, és a keveset is soknak látjuk.
Bunkón fejezte ki magát, de alapvetően igaza van.
Azt várhatod, hogy józan keretek közt támogasson és segítsen. Hasonló helyzetben én is leültem a párommal gyakorolni egy-egy tárgyban vagy közösen megnézni egy-egy nehezebb feladatot. Azt viszont nem várhatod, hogy gyakorlatilag a magántanárod legyen, vagy megcsinálja helyetted a képzést. Főleg nem úgy, hogy ő is főállásban dolgozik és mellette még levelezőn tanul is.
6os vagyok és a 3as válaszoló.
9es, mindig mindenben? Kétlem.
Egyedül életképtelen vagy Te is?
Teljesen igaza van. Lehet, hogy bunkó volt, de fogadni mernék, hogy korábban már mondta ezt szebben is, csak nem fogtad fel (abból kiindulva, hogy egyetemen kikérdezősdit szeretnél... Nonszensz). Én nem is értem, hogy működne ez a kikérdezés, ahhoz, hogy értelme legyen, ahhoz kb neki is minden tantárgyadból el kéne olvasnia a cikkeket, a kutatásokat, az akármit, amiből te felkészülnél, ezt te sem gondolhatod komolyan, hogy teljes állású munka és a saját tanulmányai mellett még lelkiismeretesen megcsinálja, csak mert te buta vagy egyedül felkészülni. Bocs, de ez igenis intelligencia kérdése, és a barátnőid is abszolút ez a szint, ha őket is még huszonévesen kikérdezgetik a pasijaik. Az oké, hogy egy-egy konkrét tantárgynál vagy problémánál a segítségét kéred, de hogy az összes tárgyat kikérdezteted vele, az amellett, hogy baromság, tényleg túlzás is.
De amúgy szerintem ez trollkérdés, nyilvánvalóan nem lehet senkiben sem ennyi önzőség, hogy ne tűnjön fel neki, ha túl sokat kér.
Azt is mondta, hogy ha az összes tantárgyhoz az ő segítsége kell, akkor inkább gondolkozzak el azon, hogy tényleg nekem való-e az a szak - teljesen igaza van.
Én biztosan nem tűrném, hogy kva sokat tanulok, melózok, és mellette még a csajomat is kikérdezgessem - egy felnőtt... bos, elvileg felnőtt nőt.
Öcsém is próbálkozott ilyennel, de megmondtam neki, hogy felejtse el, nekem nincsen energiám munka-suli után még azzal is órákat b...ni el.
Ha nem megy, hagyja ott a sulit.
Egyébként én is próbáltam normálisan elmagyarázni...
Aztán a kilencedik meg nem értett kérésem után elküldtem a jó büdös francba a testvéremet, mert nem fogta fel, amit kértem tőle.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!