Normális, hogy a párom fontossági sorrendjében nem én vagyok az első?

Nos, ha nem olvastam volna végig a kifejtésedet, önmagában azt mondtam volna, hogy persze, a fontossági sorrendben semmi kivetni valót nem látok abban, ha egy embernek önmaga a legfontosabb. Ezt így kimondani persze antiromantikus, meg nyilván nem illendő ilyet a másik fejéhez vágni, úgyis minden reálisan gondolkodó ember tudja, hogy az embernek ösztönösen saját maga a legfontosabb. Hiszen barátnőnk még lehet más, de a saját életünkből csak egy van.

(Hozzátenném: emellett végtelenül romantikus ember vagyok, az, aki szeretné, ha minden örökké tartana, és mindent a legtökéletesebbnek szeret megálmodni... de ettől még a nyers realitás az ez.)

Viszont!

Itt a kérdés igazából nem is ez. Ez nem fontossági sorrend kérdése, hanem érzelmi intelligenciáé, illetve maguké az érzelmeké. Az, hogy kit, vagy mit hol helyezek el a fontossági sorrendben, annak nem sok köze van ahhoz, hogy hogyan viselkedek azzal, akit szeretek. Ugyanis mindenféle sorrendtől függetlenül: ha szeretek valakit, akkor szeretnék a kedvében járni. Szeretném, ha boldog lenne. Szeretném, ha minél tovább tartana a szerelmünk. Mert ő a szerelmem, a társam, akit rendkívül fontosnak tartok.

Amit te leírtál, az tipikus példája az önzőségnek. Mármint barátod részéről. Aminek szerintem egy normális párkapcsolatban nincs helye. Nyilván a másik véglet sem feltétlenül jó, erre szoktam azt mondani, hogy szerintem egy helyes egyensúlyt kell megtalálni. Egyfajta kölcsönösséget, és nem pedig uralkodni a másikon, még ha csak közvetetten is.