Egy szakítás a nagyobb trauma vagy ha eljegyzés után történik?

Számomra nem lenne traumatikusabb. Akkor is csak szakítunk, olyannal meg eleve össze sem jövök, aki nem akar esküvőt, szóval semmi kitüntetett nincs abban, hogy megtörtént az eljegyzés abban a kapcsolatban, mert eleve nem sokáig lennénk együtt, ha ez nem következne be.

Általában azért szokták egyébként bontani a jegyességet, mert az ember jobban átgondolja, hogy tényleg össze akarja-e kötni az életét a másikkal. Amíg együtt éltek, nincs kifejezetten olyan esemény, ami el fog jönni és egy még komolyabb rászánást igényel. De ha volt már eljegyzés, akkor sanszos, hogy pár éven belül esküvő is lesz és azért az nem kis vállalás. Sem anyagilag, sem jogilag... Én is sokkal jobban résen vagyok onnantól, hogy volt nálunk eljegyzés. Tulajdonképpen attól a pillanattól kezdve már azt érlelem magamban, hogy másodszorra is őszintén tudok-e igent mondani. Sok ember elbízza magát és ilyenkor követi el a legnagyobb hibákat. Nekem nem hiányzik, hogy összekössem az életem valakivel, akit tévesen hittem annak, akinek.

Na és? Van, aki meg válik, pláne gyerekvállalás után.

Nem ezen múlik, hogy mekkora trauma. Inkább azon, hogy egyrészt ez mennyire váratlan. Van, hogy már egy ideje érzi mindkettő, hogy ez nem az igazi. Akkor kevésbé. Ha a másik a szakításkor fogja fel, hogy ami neki kisebb nehézség, azért a másik szakít, netán megcsalás miatt, amit észre se vett, akkor nagyobb.

A másik, hogy mennyire borul fel az életük. Ha mindketten otthon éltek, csak randizgattak, akkor kisebb. Ha 15 éve együtt élnek, minden közös, anyagilag padlóra kerülnek, akkor az önmagában trauma.

Én eljegyzés után szakítottam.

Nyilván rossz volt menyasszonyból cicás nénivé válni, és megtudni, hogy nálam szimplán tartós a rózsaszín köd, amúgy nem olyan jó ember a másik, mint amilyennek hiszem. De szerintem az is ugyanolyan rossz lett volna, ha mondjuk 5-6 évig eljegyzés sem történik, és úgy szakítok, mert akkor azért marnám magam, hogy "még a kezemet sem akarta megkérni, nem velem tervezte az életét."

Nálunk viszont a tutyimutyiság és pont az erőszak volt az ok, amit te kizártál. Hogy jön össze a kettő? Másokkal szemben tutyimutyi volt, nem tudott a sarkára állni, az anyja irányította, az egyetemen nem intézte magának a dolgait. Velem szemben viszont nagy szája volt, főleg az eljegyzés után, amikor már biztosnak érzett. Nálunk főként a szexualitás terén jelent meg az erőszak. Megjegyzem, nem vagyok egy prűd ember, sok extrém dolgot csináltam vele, és az előtte lévő párommal is ágyban, DE nekem is volt olyan, hogy nem kívántam az együttlétet. Na, ha nemet mondtam, akkor nem értette meg. Hisztizett, csapkodott, üvöltözött, hogy miért nincs szex... Persze sokszor beadtam így a derekam, de nekem egyáltalán nem volt jó érzés.