Düh, hiszti helyett bennem szomorúság van és kimosolyog. Mit tegyek?

Látja hogy nekem fáj, nekem nehéz esetleg szakítani is, sajnalom òt elengedni, nyelem a sérelmeket.

És hogy önmagammal küzdök. Szerelmi bánatos vagyok.

És ez őt csak erősíti, fényezi az egóját, még lentebb süllyedek.

Tudja nagyon jól min depressziózom, de nem változtat. Amibol nekem az jön le hogy akkor nem is szeret.

Ebből jön az hogy nemhogy bocsánatot nem kér, de még engem vígasztalgat mint vmi szánalmat hogy nyugi, nem akarlak elhagyni.

Pl amikor üvöltözik velem, csúnyán beszél.

Nem változtat. Engem hibáztat hogy szerinte ezt én hozom ki belőle, mert nem válaszolok jól a kérdéseire.

En meg azt látom hogy max azzal üvölt vki, akit nem is szeret. Csalódás érzésem van, szerelmi bánat.

Aztan ebből jönnek a győzködések, hogy de ő szeret.

És nem ám az, hogy nem fog tobbet üvöltözni.

6#ismerek másik ilyet is akinek így veszekedésnél nincs semmilyen tartása.

Ő is azt mondja hogy az állatot a nő hozza ki a férfiből.

Ezek tényleg ebben a tévhitben élnek.

Én meg abbak hogy aki "állat"egy nővel tartás nélkül, az nem szereti nem tiszteli a nőt.

És szóval itt vagyunk megrekedve. Hogy de ő meg bizonygat,hogy de szeret