Az a természetes, hogy a párkapcsolatok egyszer véget érnek?

Többségében emberi hiba.

A megfelelőnek hitt társ, mégsem megfelelő.

30 éve vagyok férjnél. És még mindig kedveskedünk egymásnak, romantikázunk.

Vannak hullámvölgyek, de ha valöban szereti egymást két ember, akkor megbeszélik és megoldják.

Szerintem akkor ér véget egy kapcsolat, ha kihűl a szerelem. Valamiért már nem vonzódnak egymáshoz. Vagy az egyik fél elhanyagolja a masikat, vagy megbantják wgymást tudatosan vagy nem tudatosan, és nem beszélik meg.

Sokmindentől függ, szerintem nincs erre konkrét magyarázat.

A legfőbb eredendő oka a szakításoknak az, hogy az emberek nagy része egy elvárás- és vágylistával a fejében keres társat. S ha talál olyat, aki az elvárásait és vágyait ideiglenesen kielégíti azért, hogy legyen kapcsolata, akkor az illetőt csak azzal a feltétellel fogadja el, hogy ezeket az elvárásokat és vágyakat az idők végezetéig teljesíteni fogja. Ehhez azonban a legtöbb esetben az illetőnek egy szerepet kell eljátszania egy előre megírt forgatókönyv szerint. S az emberek egy ponton túl megelégelik a szerepjátszást, mert mindenkiben ott a vágy, hogy önmaga lehessen. Egyszer csak fellázadnak, s nem hajlandók tovább a számukra megírt szerepet játszani. Ekkor borul ki a bili, ebből jönnek a veszekedések, a konfliktusok, melyeknek leggyakrabban szakítás a végük.

A folyamat csak egyféleképpen akadályozható meg: hogyha valaki eleve nem a vágyai és elvárásai alapján választ társat, hanem feltétlen elfogadásból, szeretetből. Nem úgy gondolkodik, hogy ezt és ezt szeretném megkapni a partneremtől, hanem úgy, hogy ki az, akit önmagáért szeretni tudok, akkor is, ha semmit nem kapok tőle cserébe, akár még viszontszeretetet sem. Ehhez a fajta párválasztáshoz érett személyiség és bölcsesség kell, s a legtöbb emberben ez sajnos nincs meg.