Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Mit tudnék tenni? Tudom, hogy ez így nem jó
egy hónapja szakítottunk a barátommal, két éves kapcsolat.
az volt az indok, hogy már nem tudja, mit szeretne, szeret-e, velem akar-e lenni.. rá egy héttel találkoztunk, minden nagyon jó volt, olyanok voltunk, mint régen, megbeszéltünk egy szünetet, úgy, hogy közben néha találkozunk. azóta kétszer találkoztunk, mindkétszer lefeküdtünk, de nem csak arról szólt, akkor is jó volt. viszont az utóbbi után nem bírtam ki, és rákérdeztem, mit érez, azt mondta, nagyon jó így velem, hogy hetente találkozunk, együtt töltjük a hétvégét, egyebek, de csak "kicsit" szerelmes, de hiányzom neki, és nem tudja, hogy hogy is vagyunk most, meg hogy hogy leszünk.
tudom, hogy hülye vagyok és naiv, és hogy nem kéne, hogy erről szóljon az életem, ismerkednem kéne. de most nem tudok másra gondolni.
sztem talizz vele.
és amit tehetsz: vársz
úgy veszem észre h szereted, és sztem ezt fogod tenni attól függetlenül h mi mit írunk:)
persze, hogy szeretem.
de ő? ennek így mi értelme? én imádok vele lenni, és megelégednék a heti egyszer nagyonjó randival, de nem bírom, ha csak azért, mert "kicsi"t vagy talán szeret, vagy abszolút közömbösen jó neki velem..
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!