Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Egy vita hevében sajnos meglöktem a párom. Jóvá tehetem valahogy?
Szörnyen érzem magam, ez a legférfiatlanabb dolog, amit valaha tettem. Mit tegyek, hogy megbocsáthasson?
Külföldi párom van, nem beszél még magyarul, szolgáltatásokra időpontot én foglalok neki.
Ma reggel korábban kelt, már ment volna munkába, amikor én fölkeltem, és félálomban mentem ki a konyhába, fürdőszobába. A semmiből nekem támadt, hogy miért nem foglaltam neki időpontot már nyáron a fogorvoshoz, amikor kérte. Higgadtan próbáltam neki elmagyarázni, hogy többször kérte, hogy csak márciusra foglaljak, nyár óta én már 3x is voltam fogorvosnál, mindig téma volt, hogy mikor megy, nem kérte. Ő üvöltött, hogy mindig fél évente járt eddig, most majdnem 1 éve nem volt, mondta nekem is hogy fél évente jár, miért nem foglaltam korábban, én félálomban pedig ezt ismételtem, hogy de hát én voltam többször, fél éve azt tervezed hogy márciusban mész, miért kiabálsz velem, nem kérted hogy foglaljak, ő kiabált, majd nyilván én is elpattantam, és nem kiáltva(de már erősebben) mondtam, hogy "de kvara nem kérted". Ez elismétlődött kb 3x, majd háromszor pofonvágott (tényleg erősen, még látszik a nyoma), majd sokszor ököllel mellkason ütött.
Én erre otthagytam (volna) és bementem a hálószobába, bevágtam az ajtót, hogy ez picit sok, de utánam jött. Az éjjeliszekrény mellett álltam meg az ajtótól a legmesszebb a falnál, odajött és elkezdte ledobálni a dolgokat az éjjeliszekrényről, pl. a vízzel teli üvegpohár 5 métert repült, és már a könyveim kezdte ledobálni, amikor hát megtörtént, ellöktem magamtól. Mondta utána hogy erre azért nem számított, én bevallom őszintén sírógörcsöt kaptam, szörnyen szégyellem magam, elnézést kértem tőle, öleltük egymást, és elment dolgozni.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)

![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)

![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)

Ő hogyan fogja jóvátenni, hogy felképelt és a mellkasodat ütötte?
A nő egy idegbeteg, primitív barom.
"Mondta utána hogy erre azért nem számított".. Mégis mit várt? Diadémot gyémántból? Innen látszik, hogy ritka módon ostoba is.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Jezusom elmebeteg ez...
Mi lesz később...

Jézusom! Valami pszichés beteg a csaj? Mert más esetben így ember nem viselkedik.
Ez csak egyszeri eset? Vagy gyakori? Mindegy is. Szerintem szakíts vele és akkor msjd foglaljon ő magának időpontot. Nem normális perszóna.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!