Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
3 hete összejöttem egy sráccal, de még másba vagyok szerelmes. Mit tegyek?
Azthittem, hogy végre el fog múlni a másik srác iránt érzett szerelem, de még mindig nagyon szeretem. :S Sajnos vele sosem jöttem össze, nem is tud róla, hogy szerelmes vagyok belé. Ma is miatta sírtam, hogy teljesen elfelejtett engem, mint havert is. Próbálom kiverni a fejemből,de 9 hónapja nem sikerül.
Folytassam tovább a mostani kapcsolatomat, hátha idővel ez elmúlik?
(az kb biztos, hogy a szerelmemmem nem tudok összejönni soha :S )
Nézd, Én is a helyzetben voltam. Elkezdtem járni közben egy fiúval. Egyrészt megvolt a szikra, másrészt pedig Én úgy gondoltam, hogy segíteni fog a felejtésben.
Hát, nem jött be. Három hónapot voltunk együtt a fiúval, Ő szakított velem. Utána szerettem belé igazán, de már semmi esélyem nem volt nála.
Most az a helyzet állt elő, hogy jelenleg van egy fiú, aki nagyon tetszik, és mióta Őt ismerem, szinte nem is gondolok az Én "nagy szerelmemre".
Lényeg a lényeg: Ha 2-3 hónap után sem tudod a jelenlegi párodat megszeretni, úgy igazán, akkor inkább Te mondd ki, és legyél őszinte.
Azért szereted ennyire,mert vele sosem jött össze.Csak egy álomképet szeretsz,ami a rögeszméddé vált,saját magad idealizálod túl már 9 hónapja.Nem szerelmes vagy,hanem "beteg".Felnagyítottad,és úgy tapad a libidódra mint egy pióca,és nem tudod levakarni.
Próbálj meggyógyulni és tudatosan lefejteni magadról azt a parazitát,mert csak a fejedben létezik,és nem a véredet szívja hanem az energiádat veszi el a valóságos szerelemtől.Ez a te démonod ami kiűzésre vár.Csak te tudod elkergetni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!