Miért olyan nagy baj, hogy a saját lakás érdekében a hitel önrészére sporolok 18 éves korom óta?

18 évesen leérettségiztem egyetemre kerültem és kollégiumban éltem.

Szüleim anyagilag nem tudtak támogatni, így saját magamat tartottam el. A lehető legolcsobban oldottam meg az étkezést.

Tanulmányi és szociális ösztöndíjak volt az egyetlen bevételi forrásom 2 évig. Mégis tudtam félre tenni pár ezer Ft-ot havonta.

A fenti bevételi források mellett elkezdtem diákként dolgozni heti 20-35 órában.

Hiába nőtt a jövedelmem nem nőtt az életszínvonalam. Spóroltam az élelmiszeren, viszont igényesen öltözködtem (kizárólag turkálóból). Szóval igényes voltam magamra, de nem vittem túlzásba.

Szórakozni ritkán jártam, volt rá egy minimális havi keretem.

Pontos költségvetésem volt és könnyedén lemondtam a dolgokról ha drágának éreztem.

Amire a mesterdiplomát is megszereztem 6,5 milliós sporólt pénzem volt. A cél az volt, hogy majd veszek magamnak egy kis lakást Budapesten, de még mindig kevés volt hozzá az önrész.

Egyetem után albérletbe költöztem párommal (ő szórta a pénzt amig meg nem ismert). A kezdő fizetésem nt-ban nagyobb mint a szüleim összbevétele.

Háztatárt tekintve is ott fogtam a pénzt ahol lehetet (takaritószer csak olyan amit én készítek, 19 fok télen is elég, az akció/leértékelt termékeket vadásztam).

Félév alatt további 1.000.000 Ft-tal növekedett a megtakarításom.

Mindent a lakáscélnak rendelek alá. Mégis sokan megjegyzik, hogy magamra is költhetnék és élményeket szerezhetnék (ingyenes programok nekem elegek, nem vágyok utazásra)

De akkor csúszik a lakás, és az albérlet egy pénzégető.

Mi a véleményetek?